Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Köpjük le Coriolánt

tek, ahol te Szabó Dezsőt, az írót is le akarod köpni: úgy volt: köptek egyet ők is — a zsebkendőjükbe. Mert jóizlésű emberek voltak, nem a padlóra köptek, sem a szomszéd arcába. Igen, köptek. Az egyik bőszen konzervatív trianon-magyar volt, a másik harcos szocialista. És undorral dobták el a hivatalos magyar újságot, ahol te lehúzod a hetedik bőrt Szabó Dezsőről: az íróról. Jól van, köpd le az embert, ehhez neked is tehetséged van, ámbátor szent igaz Márai Sándor, hogy: „az írás csak részben tehetség, fontosabban jellem kérdése is." De mit akarsz te az író körül apró tüskéiddel, szószátyár mondataiddal, gyanús kritikai tehetségeddel? Tévedés van a dologban Márai Sándor Revizor! Szabó Dezső lehet becstelen, lehet Coriolán és lehet Georghe Mille, de az írót, azt derék revizor, nem lehet így elintézni. Nagyon nagy tévedés tőled, hogy Szabó Dezső harmadrangú író, nagyon nagy tévedés az, amikor azt köpdösöd vele, hogy : „Szabó papirosszagú, terhes, fegyelmezetlen nyelven írt kulcsregényeket". No jó, te mondod, nem tudtad őt soha nagy írónak tartani, mert hiányzik belőle a definiálhatatlan írói valami. De ez még nem jelenti azt, hogy ne lehessen nagy író szerény véleményeden kívül. Nagy író ? Valóban az. Nagy író, mert tömegeket tudott megmozgatni és generációkat tudott szuggerálni a szó művészi erejével. Új magyar nyelvet hozott, csodálatosan gazdaghúsú stílust, ragyogó zsenialitást. Époszokat írt, amelyek szétharangoztak a magyar sors völgyeiben. Merész volt és sajátosan verekedő, aki mégis fentartotta a magyar középosztálybeli ifjúság egy részében a komoly generációs munkát. Nem fontos itt és ebben a pillanatban, hogy politikai arcát hogyan változtatta, de mint ember: nem volt az írástudás 109