Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Irodalom és politika

Irodalom és politika Néhány hét óta sűrűbb beszéd folyik ebben az országban ennek az országnak magyar irodalmáról. Valami stílusos mód nem igen kínálkozik a beszélgetések számára, mivelhogy nincs irodalmi lap, amelyik ezt a fölöttébb szükséges eszmecserét elvégezné. Hát csak úgy járja a szó a maga útját, mint valamikor nagyon régen, talán annak a nemes magyar úrnak idejében, akiről Petőfi Sándor megírta, hogy nem igen volt barátja az irodalomnak, a kardja is rozsdaverve lógott az ősi falon: maga meg méltóságos úrhatnám ságában csupán zabálni és inni szeretett szívesen. Az öregúr minden bizonnyal meghalt már s azóta sok a kávéház, ahol leginkább lehetségesek az irodalmi szeánszok, még Pozsonyban is, de Kassán is. Bizony: ilyenek az „irodalmi és kulturális viszonyok" Szlovenszkón az 1929-ik esztendőben. Mármint ilyenek: egyik részről. Másrészt: ugyanis vannak értékes írók és kéne lennie egy összmagyar relációkban is súlyt nyomó, másult hangú, egyénibb színű, sőt talán keményebb arcélű irodalomnak is a tízesztendős magyar Szlovenszkón. Az ittélő magyar millió komolyan vette a maga kollektivitásából felcserepedő literatúrát. Kisebbségi sűrítésben belátás volt ez, mert az irodalom fegyvert jelentett, jelentett kultúrális missziót, jelentett társadalmi érzelem-szolidaritást. Volt itt egy idő, koalíciós kormányokon és Szüllő Gézán innen, amikor valami félénk, de érthető módon jelentkezett Szlovenszkó gazdasági és földrajzi egységének, sőt utóbb még politikai egységének: pozitív gondolata. Ennek a gondolatnak a jegyében indult rövid útjára 99