Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Irodalom és politika

a szlovenszkói tájdeterminációs magyar irodalom. A politikai határok muszáj ra megcsinálták a régóta szükséges kulturális decentralizációt. Szabad volt a magyar társadalom egyik keze; csinálhatott vele tetszése szerint akkora irodalmi akciókat, kulturális megszervezést, hogy nappal is kijöttek volna tőle a csillagok. Ez a kéz, úgylátszik, balkéz volt. Hol vagyunk most? Móricz Zsigmond, aki szereti és figyeli a szlovenszkói magyar irodalmat, a napokban itt j árt és épen e lap hasábjai számára mondotta meg véleményét a mi irodalmi életünkről. Akik e cikket olvasták, tudják, hogy a vélemény lesújtó volt. Lesújtó volt és vádoló; nem írókat, mást: politikai boszorkánykonyhát, gáncsolást vádoló. Most pedig olvassuk a Kolozsvárott megjelenő, objektív szemléleteket nyújtó Korunk-ban a Fábry Zoltán cikkét : a Szlovenszkói grafikont. Idézzünk csak belőle: „A lefelé görbülő grafikonból lefelé görbített grafikon lesz. Ott vannak a nyomok, a görbítés nyomai. A legordítóbb vád az Új Munka, a magyar kisebbségi pártok reakciós vezéreinek utasítására történt elvetéltetése, egy folyóirat, az első és egyetlen komoly irodalmi fórum megteremtésének erőszakkal való meggátlása és „Képes Hét"-té, semmivé, irodalmi (Márai) álarcba bujtatott, limonádés ú j időkké való degradálása." — „Szlovenszkó nemcsak könyvgyarmat, de lényegesebben : mentalitásgyarmat. A központi mótór: Budapest. Kivételek nem számítanak, az általános érték, az uralkodó irányzat a fontos. Ez pedig: művészetben, irodalomban, minden életnyílvánulásban — antiszociális. A szlovenszkói — párttitkároktól irányított — magyar kultúr100