Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

örök elégedetlenkedő, helyeselt. Igazad van, fütyülj a gépészetre, nincs már ebben ífantázia, ia mérnökök sablonmunkát végeznek, és ezerkétszáz koronát kapnak érte havonta, annyit, amennyi egy közepes bányász előlege ... Más kérdés az, hogy tudsz-e te írni egyáltalán! Igor bement hörögni és fújtatni a mosdóba, Adaimka pedig tovább elmélkedett a (műszaki értelmiség jelenlegi lefitymálásáróO. és a légüres térről, melyben vegetál. Aztán idegesen a mosdóhoz rohant, és ímegdöngette az ajtót. — Hé, meg ne fulladj ... úgy hörögsz, mintha a torkodat szorítaná valaki. Kapsz még levegőt? Amikor elmentek, tovább feküdt, gondtalan volt, és (később elaludt. Arra ébredt, hogy Bozsena takarít a szobában. Tovább színlelte az alvást, és lopva az asszonyt figyelte. Szabadnak érezte imagát, véglegesen elhatározta, hogy szakít az iskolával, szorongó érzése elmúlt, egyszerre nagy nyugalmat érzett. Nem gondolt évekkel előre az időben, csak a holnapon járt az esze. Ha felkel, ír egy rövid cilkket valamiről, közölteti, és felveszi az érte járó pénzt. Egy ideig még az internátusban lakihat,, itt (is étkezhet, a vizsgáját letette, joga van itt maradni. Nyár lesz, miire a dékáni hivatalban megtudják, hogy nem látogatja az előadásokat és a gyakorlatokat. Bozsena most felette állt, és a (könyvespolcról törölgette a port, térdével az ágyához támaszkodott, úgy ágaskodott a polc felé. Morvái megdermedt az izgalomtól, átfogta a kék köpeny alatt az asszony lábát, a sima, hűvös (bőr érintése vérhullámot lökött a homlokába, az ágyira vonta az asszonyt, maga mellé. A nyalkát és a vállát csókolgatta, s ki akarta gombolni a köpenyét, de az asszony magához tért első meglepetéséből, és szabadulni igyekezett. — Bozsenka ... ne Védekezz, Bozsenka! ... — Nem ... nem ... — tiltakozott az asszony. — Nyitva az ajtó, valaki bejön. Öltözz fel — imo.ndta halkan —, aztán majd csókolhatsz ... A csókolózásban telhetetlen volt Bozsena, elég is lehetne már belőle ... de Bozsena csak szorította a nyakát,, és hozzásimult. Soha nem lesz itt az enyém, töprengett Morvái, fél 63.