Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Vajúdó parasztvilág
alá való fiatalokat a járási székhelyre, s estefelé az egész falu kíváncsian várta vissza őket, hogy ,,:kit vettek be", és ki maradhat otthon, ment mines szalagja meg kokárdája. A negyvenes években a hintó még használatos volt, de a nyerges lovat már felváltotta a ,kerékpár, illetve bicikli, mert a faluban dehogyis használják a kétkerekű jármű irodalmi megnevezését. Vidékre menni — mindig eseménynek számított. Mintha nem is a- szomszéd faluba vagy a közeli kisvárosba, hanem legalábbis Idegen országba menne az ember. Fel kellett rá készülni, mert ott megnézik a más faluból valót, hiszen idegen. A legény barátai meghívják a pincébe vagy a kamrába borozni, hideg libahúst,, szalonnát vagy kolbászt enni. Tudniillik a llegémyii állapothoz az a kiváltság is járul,, hogy az ember megkapja a kamra- vagy a pincekulcsot, és ott fogadhatja a barátait. De a szomszéd falukon túlra nem terjed az ismeretség és a kalandozás, a legények szabad mozgásának határa csak eddig nyúlik, s nem is azért, mintha a távolabbi falvak tiltva lennének előlük, hanem mert (kielégíti őket a közvetlen szomszédság. Messzebb menni már külön kalandot jelent, vagy azt jelzi, hogy a legényben nyugtalan csavargólélek lakozik. Távolról, messzi vidékről „házasodni" a legénynek csak „íkommendálás" útján, a föld birtoklásának törvényei szerint, közvetítéssel lehetett. Más vidék más szokásokat és más mentalitást jelentett, a parasztházasság pedig arra épült, hogy a házastársak értsék egymást, a féleség valóban az ura fele legyen,, gondolkodásuk, értékrendjük egy tőről fakadjon. A falumban egymás között házasodták a fiatalok, s csak elvétve választott valaki más vidékről való mátkát. Ezt a zártságot, mely azt eredményezte, hogy a parasztság „fajnak... bizonyára a legtisztább vérű, mert állandóan egy helyben lakván, legkevesebbet keveredett" (Erdei F.), (később, különösen a második világháború alatt és után a labdarúgás .rohamos térhódítása tágította, s ennek kapcsán kezdetben a kerékpár, majd a faluban megjelenő traktorok és teherautók feszítették szét. A faluban nyugodalmas és teljes a parasztvilág. Legény397.