Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Vajúdó parasztvilág

ahol a szalmakazal és a nádfal találkozik, (görény lakik, látták oda befutni, és az elhullatott tollakkal is elárulta magát, jó lenne kifüstölni. Haditanácsot tart a lyuk szájánál a gyerekcsapat, tervek születnek, rendszerint eredménytelenül. |A megkezdett árpakazal mellett, ahol a gajmóval (gam óval) már kihúztak belőle egy részt, galambok tipegnek a hulladékban, szemet keresnek, lószőrből tőrt lehet vetni nekik és bármelyiküket megfogni. Estefelé, „hordás" idején héják,, sólymok és 'karvalyok suhannak a kazlak között, a jámbor, aludni készülődő verebekre vagy magányos galambokra vadásznak, de vajon elég erős fegyver-e ellenük a csúzli, a parittya? (A pajtában még alighanem bagoly tanyázik, a lóherében egérmaradványokat és kiöklendezett tollakat találtak, egyszer ki kell lesni a vén gazembert. No és a szalmakazalban Olyan könnyű barlangokat ásni, mély és sötét lyukakat kaparni, ahová a szegény kis emberfia biztonságosan elrejtheti haramia gyerektársai elől legféltettebb kínoséit: sárgaréz töltényhüvelyeket, színes vadászpatronokat fácánnal, öreg zseblámlpaelemeket, paritytyába való medvesörétet és lópatkósaikakat, amelyek „még a varjút is leviszik", pléhdobozokat és cérnagurigákat, gombokat, márványgolyókat (igazában, sajnos, csak festett agyaggólyók) és minden mást, aminek az égvilágon semmi, de semmi gyakorlati haszna nincs, a gyerekképzelet számára mégis roppant fontos és különleges jelentőséggel bír, cseretárgy és érték, azaz vagyon. A kert fogalmát elsősorban imégis az a munka jellemzi, amelynek során a parasztember naponta ..termelői" viszonyba lépett vele. Ez a munka az állatoknak való bekészítés, a „hordás" volt. Érdekes módon ugyancsak „hordásnak" nevezték a gabonatermés szekerekkel történő beszállítását a szérűre, az asztagrakás idejét, s falum embere tiszta lelkiismerettel használta mindkét esetben az általános és pontatlan „hordás" szót anélkül, hogy ebből a legcsekélyebb nézeteltérés vagy információzavar keletkezett volna. Az esti hordás már-már rituális szertartást jelentett a parasztember életében, már amennyire a munka valamely fajtája szertartás lehet: mindennap el kellett végeznie és mindig ugyan 344.