Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
der, fürgén pereg ujjai között az orsó, egyszer sem esik le, s dédanyám fonás közben elnyújtott, panaszos hangon énekel. Figyelem őt, és arra gondolok, hogy bizonyára csak ő állítja, hogy vak, nem lehet az igaz, látnia kell, mert különben hogyan tudná felkötni a guzsalyra a kendert! Lát ő, csak letagadja, talán azért, mert nagyon öreg és okos, és azt akarja, hogy az emberek úgy viselkedjenek előtte, mintha nem látná őket. 2. Télen, amikor a fagy csillogó jéggé dermesztette a szánkónyomokban a lovak vizeletétől sárgás havat, a karácsonyi szünet után szánkón vittek be négyünket a városba, iskolába, mert bennlakó diákok voltunk; dunnába csavargattak, lábunk alá melegített követ tettek, kesztyűs kezünkben is meleg követ szorongattunk, és a leheletünk egyenes fehér füst volt a levegőben. 3. Nyáron a Malomzúgóban fürödtünk, gumikarikával tanultam úszni, és egyszer kicsúsztam belőle; elmerültem, és a víz alatt mindkét kezemmel igyekeztem a számiba tóduló vizet eltaszítani, de nem sikerült, egyre tódult, nem akart vége szakadni, jött felém minden oldalról, s én az első pillanatokban arra gondoltam, hogy lesz, ami lesz, ezt a rengeteg szürke vizet nekem mind el kell tolnom magamtól, most ez az egyedüli tennivalóm és feladatom, bármily fárasztó is, s ha majd eltoltam magamtól, megpihenhetek, és újra érzem a nap melegét. 4. Negyedikes gimnazista koromban esténként így imádkoztam lefekvés után: Én istenem, jó istenem, kérlek, segíts meg, és add, hogy hazamehessek a falumba annak, ami az apám, ősi földtúró magyar parasztnak. 5. Négyen mentünk a gyárba, egész nap utaztunk személyvonatokon, és kérdezgettük, mikor érünk már oda, sötét este érkeztünk meg, s az idegen sötétben úgy éreztük, mintha ismeretlen, huzatos szobában tapogatóznánk, ahol a tárgyak cérnaszálon lógnak a falakon, s ha hozzájuk érünk, ránk zuhannak és eltemetnek. Az állomáson háltunk meg egy kis szobában, s egy jószívű szlovák vasutas még be is fűtött nekünk. Sovány kamaszok voltunk, és másnap a gyárcsarnok soha nem hallott robajában az erőlkö293.
