Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

2 Tisztelt Elvtársi Hónapok óta együtt lakunk, de még nem találkoztunk, nem ismerjük egymást. Magának nem furcsa és nem természetellenes ez az állapot? Nekem igen! Ügy vélem, legjobb ideje, hogy megismerkedjünk, s ezért kérem, határozzon meg egy időpontot, amikor otthon tartózkodik, hogy végre megtudjam, kivel osztom meg lakásomat. Remélem, nem akarattal húzódik vissza az ismeretlenség homályába?!. Kaszala Az anyagbeszerző alakja, mely eddig csupán tudat alatti viszolygást okozott benne, egyszerre nyugtalanító valósággá nőtt. Szorongva nézte a noteszból kitépett, kockás lapon álló üzenetet, mely mögött kellemetlen érzések eljövetelét sejtette. Mintha homályos jelzéseket fogott volna fel, melyek értelme egyelőre rejtve maradt előtte. Töprengve forgatta a papírlapot, az írást vizsgálgatta. Kaszala, az anyagbeszerző, szabálytalan, hányaveti betűkkel tudatta akaratát, hogy találkozni óhajt vele. Volt valami közönséges és brutális a betűiben, ami nyugtalansággal töltötte el. S az anyagbeszerző akarata egyszerre paranccsá nőtt, kényszerítő törvénnyé, melynek ereje a helyzet abszurdságában gyökerezik. Morvái azonban fellázadt a törvény ellen, űgy érezte, zilált sorsának egyik pozitívuma, hogy a lakótársával való ismeretlenséget tovább élteti. Semmilyen üzenetet nem hagy számára, és nem találkozik vele. Valami azt súgta neki, hogy az anyagbeszerző a szerencsétlenség követe, s ezért el kell kerülnie. Inkább nem jön haza ma éjszaka. S ahogy a télikerten ment át, Széplakyné megkocogtatta utána az ablakot. Intett, hogy menjen be hozzá. A szemközti ablakban Körnerné elmosódó vonásai villantak fel, s ahogy eltűntek, megrebbent a függöny. Széplakyné titokzatos arccal fogadta, lénye bizalmaskodást és nyugalmat tükrözött. — Beszéltem a főszerkesztőjével, és figyelmeztettem, 283