Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

hogy mindenben a maga oldalán állok. Nyíltan közöltem vele, hogy mi ketten szövetségesek vagyunk ... Morvái némán állt, és magában megadón fohászkodott. Az öregasszony fontoskodó arccal és suttogva beszélt, s láthatólag őszinte és mély komolyságot tulajdonított saját szavainak. — Figyelje a körülöttünk levő erőket... Körnerék és Kaszala a megfigyelők, a főszerkesztője politikai okokból vesz részt az összeesküvésben. Veszedelmes szervezkedéssel állunk szemben, szerkesztő űr, de nem kell félnünk. Ma elmegyek az elnökhöz, és leleplezem előtte az összeesküvést ... — S az arca csupa diadalérzés volt. Morvái szólni sem tudott, a helyzet tehetetlenné tette. Lám, a Nagyasszony elindult a maga egyéni útján, melyről senki sem tudhatja, hová vezet, ő maga sem tudja, merre tart, bizakodó mosollyal készülődik a végső győzelemre, s közben a lelke atomjaira bomlik, és kipusztulnak belőle az emberi együttélés szigorú törvényei. Morvái tanácstalannak és tehetetlennek érezte magát ezzel az öntörvényűén készülő emberi tragédiával szemben, némán topogott, és minden ellenvéleményt vagy magyarázkodást feleslegesnek tartott. — Ahogy gondolja, kérem, tegyen meg mindent, amit szükségesnek lát. Menekült tőle, fárasztotta a Nagyasszony. S odakünn a fénylő reggel valószerűtlennek tűnt fel, a napsütés, a meleg és a kék ég egy más világ díszletei voltak. Morvái rövid időre elvesztette valóságérzetét. Olyan volt most számára a világ, mintha már látta volna valamikor. Igen, ezek az épületek, fák, autóbuszok ismerősek, régen lehetett, homályosan emlékszik csak rájuk. Agya valami kusza belső valóságot igyekezett kivetíteni a park fáinak ráncos törzsére, a sárguló bokrokra és a homokos utakat bőven borító, zörgő avarra. Szűk világa énközpontúvá vált körülötte, s ezzel megkezdődött elkövetkező napjainak felemás, félálomszerű hangulata. Mit tegyen? Van rá lehetőség, hogy tegyen valamit? Elmenjen a városból? Hová? Haza nem mehet. Hová menjen? Hogyan lehetséges, hogy a rend és 284.