Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

— Igaz. Szünidő van. — Nemcsak azért. Én most újságíró vagyok. írtam róla ... — Szeptemberig ... Beszéltünk róla anyáddal, hogy haza sem jössz ... — Azután ;is ... mindig újságíró leszek. Apja nem értette. — Mérnök is írhat az újságba ... jobban hisznek neki az emberek, ha mérnök. — Nem leszek mérnök ... — mondta csendesen Morvái. — Hát mi leszel? ... — Űjságíró. Otthagyom az iskolát. Apja egyszerre mozdulatlan lett, Morvái érezte, hogy feszülten figyel és gondolkodik. — Ezt nem teheted vélünk! — Már megtettem ... — mondta nehéz szívvel Morvái. Értelmetlen erről tovább beszélnie, nem tudta megmagyarázni a szüleinek, miért választotta ezt az utat. Magának meg tudja magyarázni? Biztos abban, hogy helyesen választott? Most ebben a környezetben, ahol felnőtté lett, és ahol minden a felelősségvállalásra és az élet komolyságára emlékezteti, valószerűtlennek és elhamarkodottnak tetszett, hogy otthagyta az iskolát. Miért tette? Felelőtlen lépés volt, nemcsak önmagával, a szüleivel szemben is. Mit adhat neki az írás? A biztonságot, az egyenes életutat cserélte fel valamilyen furcsa álmokért. Vagy nem is álmodott, csak az adott pillanatban gyenge volt, és ment a kisebb ellenállás irányába. Valamikor úgy tervezte, ilyen lefekvés utáni beszélgetés során mondja meg szüleinek, hogy mérnök lett, és megbeszélik, hová menjen dolgozni. Meghívja őket az avatásra. S a szülei örülnek majd, és tisztelettel beszélnek véle, mert több lett, mint ők. Anyja szerényen dicsekszik a rokonoknak és ismerősöknek, hogy a fiából komoly ember lett. Diplomás ember. Tudta, hogy a szülei ezt akarták, hogy elmondhassák mindenkinek: teljesítettük kötelességünket, értékes ember lett a fiunk. S most csalódást okoz nekik. Kétségbe ejti őket. Miért hoztak érte annyi áldozatot? Mi jogon borítja fel az álmukat, melyet hosszú és nehéz éveken át őrizgettek? Miért okoznak a gyerekek 244.