Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

3 Hétre járt az idő, amikor kiért az erdőből, és már alkonyodott; nyugaton sötét kékesszürke függöny volt az ég, mellyen tört tűzvonalak futottak a föld felé. Szinte másodpercenként villámlott, s a fénycsíkok után tíz másodpercre hosszú, elnyújtott morajlás érkezett; mintha a sötét függöny mögött sok-sok töltet dinamit robbanna láncreakciószerűen egymás után. Szent Péter szorgalmasan görgeti az üres boroshordókat a magasban ... A szőlőkben már futott, mert a feje felett könnyezni kezdett az ég, verébtojásnyi puha cseppek hulltak, egyre sűrűsödve, s hamarosan annyira megnőttek, hogy úgy tetszett, átlátszó galambtojások potyognak az égből, látni őket a magasban, egyszerre jutnak az ember látókörébe, és szemével követheti őket. Sebesen hullanak, és amikor a betonkemény gyalogúthoz csapódnak, láthatatlanul szétporlanak. S a nagy esőcseppek lyukakat fúrnak a szőlők porhanyósabb földjébe, és eltűnnek a földben. Sűrű záporban ért haza, lihegett, és homlokáról bőven folyt az esővíz, átázott az inge, hátán érezte a nedvességet. Az erőteljes zápor úgy paskolta a háztetőt, hogy zengett belé az udvar. A lefolyócsatornákon surro.gva ömlött a víz, s ahogy a csatorna alatt levő lapos kőre esett, robbanva szétfröccsent, csattogott és locsogott, mint a hegyi patak. Közben egészen besötétedett. Sűrűn villámlott és mennydörgött, és időnként a mennydörgés robaja annyira egybeolvadt a villanó fénnyel, hogy azt lehetett hinni, a ház tetejébe csapott a villám. Vacsoráztak. Anyja mákos derelyét főzött, Morvái nagyon szerette, sokat evett. — Jóllaktál? — kérdezte az anyja, amikor letette a villát. — Nagyon. Éppen olyan jó volt, mint gyerekkoromban. — Még idejében jött az eső. — Apja szólalt meg. — Sok bor lesz az idén. S a répának meg a kukoricának is sokat használ még. Félóráig esett, bőven és kitartón, akkor egyszerre elállt, 242