Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
énekeltek a gumikerekű pótkocsiban állva, belekurjongattak a szélbe, s ahogy megérkeztek, azonnal levetkőztek, szétfutottak a pályán, és rúgták a labdát; hideg szél kergetőzött velük a faluszéli legelőn. Ki játszik .majd az első félidőben 'szemben a széllel? Jó volna tudni... A hazai szurkolók komoly arccal fontolgatták az esélyeket; nagy segítségére lesz a szél valamelyik csapatnak az első félidőben ... A sárga bőrlabda úgy röpködött a pálya felett, mintha könnyű ballon volna. Morvái a felezővonal mentén állt meg apjával, talán száz ember jött össze a mérkőzésre, a lányok külön álltak, s amikor fázni kezdtek, fel-alá sétáltak a pálya szélén. Nézte őket, melyikkel szórakozhatna este, de nagyon fiaitalok voltak, és a szél pirosra csípte arcukat, mely most érdesnek és távolinak tűnt fel számára . .. Közben megkezdődött a játék, goromba mérkőzés alakult iki mindjárt az elején, néha egy emberként ihördülit fel a közönség, mint a válogatott mérkőzéseken, a szenvedélyek ugyanazok, mint nagyvároson, ezen a téren nincs különbség falu és város között, az életszínvonal területén még van ... S újra a templom hangulata jutott eszébe, a falu korok határán áll, félúton. Tíz perc múlva lerúgtak egy hazai játékost, a földön feküdt, és a lábát szorongatta, a többiek összefutottak, az izgága természetű cipészmester berohant a pályára, hogy megöl valakit, de kivonszolták, csitították, a bíró elszántan fütyült, majdnem pofoinit .kapott a susztertól r aztán mégsem ő kapta a pofont, hanem az ellenfél egyik játékosa egy hazai hátvédtől, de verekedés nem lett akkor, csak sok gáncsolás és szabályitalankodás. S a közönség szenvedélyes üvöltéssel nyugtázott minden hevesebb összecsapást. — Rossz néznii — mondta az apjának —, ezek már csak az ellenfél lábára pályáznak ... — Igen — helyeselt az apja —, a te idődben sokkal jobb csapata volt a falunak, ti nagyszerű játékosok voltaitok ... Valóban. Morva! összehúzott szemmel figyelte a játékot. Ma már ezek közül senkinek sincs olyan erős rúgása, mint Varga Paliinaik vagy Köteles Janinak volt, és a technikájuk is sokkal fejletlenebb. Nem tudnak kapura lőni, nincs csatár21