Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

egy lyukkal tovább. Miikor meggyőződött róla, hogy kifogástalanul működik, újra betöltötte, és úgy forgatta el a dobot, hogy a ravasz meghúzásával a töltény kerüljön az ütőszög elé. Nem tudta, mit tesz, amikor visszament a mulatságba; Marika az anyja mellett állt a verekedővel, s ahogy őt meglátta, hazaindult. Néhány nappal múlt holdtölte, s a fogyó hold éppen felkúszott az akácfák fölé, és sápadtan derengő lepellel takarta be a falut, amilyennel a halottakat takarják le, akik szerencsétlenségnek estek áldozatul. Ment Marikáék után, tanácstalan volt, nem érzett félelmet, sem különösebb izgalmat, mintha egy idegen menne ott, s ő figyelné, hová megy, mit akar. A verekedő bátyja utánament egy társával, utolérték, és azt mondták neki: „Tűnj el, mert lepedőben visznek haza ... menj, amíg mehetsz! Istenem, gondolta, egy golyó nagyon kevés, mindenképpen kevés, akárhogyan számítom is, miért nincs legalább egy dob töltényem, elveszik tőlem Marikát... S azoik már bementek az udvarba, a verekedő a társával leült a ház elé egy nagy kőre, és várakoztak; Morvái egy patakparti akáchoz támaszkodott. Kivette a pisztolyt, és megnézte a töltényt. Ott volt, kerek sárga gyűrű közepén a gyutacs; a patakparton élesen ciripelt egy tücsök, s ez valahogy lefoglalta a gondolatait. Lóbálta a pisztolyt, hallgatta a tücsköt, Marikával is sokszor hallgatták, és arról beszélgettek, hogyan tudhat a tücsök fára mászni. A verekedő nemsokára kijött, keveset beszélhetett Marikával, mindhárman visszamentek a mulatságba. Morvái ott maradt a fa törzsének támaszkodva, szomorú volt, a pisztolyt a patakba akarta dobni, de meggondolta. S Marikáéknál kialudt a fény. Néhány nap múlva hallotta, hogy Marikát férjhez adják a verekedőhöz, mert a szülei szerint ő még fiatal ahhoz, hogy feleségül vegye. Egy hét múlva elment a faluból. Marikával nem beszélt többé. Tudta, hogy szereti őt, de ekkor a nagyvilágból érkező hívás már erősebb volt Marikánál, és a szégyen is űzte el a faluból, hogy elvették tőle a lányt, akivel szerették egymást. 216.