Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

nyék megtompultak, Morvái megértette, hogy miért suttogta neki idejövet Zsuzsa: Gyere gyorsan, nagyon kevés az idő . .. Mindez csak ezen az éjszakán tartott, ennyi idejük volt, s az asszony most figyelmeztette, hogy el .kell mennie. — Szeretném egy pillanatra meggyújtani a lámpát — kérte Moirvai —, egy villanásnyi időre látni akarlak a fényben ruhátlanul, hogy látott emlékem is legyen rólad. Tudom, hogy nagyon szép vagy, és így is magamnak akarom a szépségedet. Az asszony gondolkodott, aztán megengedte, hogy felgyújtsa a villanyt. Büszkén kiegyenesedett előtte, és a szemébe nézett, bámuló szemébe nézett komolyan, és nem szégyellte magát... A fény körülfolyta alakját, és apró csókokkal csókolgatta, imint az előbb Morvái... Elragadtatva nézte a mellét,, hosszú lábát, gyönyörű fejét, bámulta, mint egy tökéletes szobrot, és halkan azt mondta: Most már soha nem felejtelek él! Az asszony hozzálépett és átkarolta. Ne felejts el, isoiha ne felejts el, mert csak akkor volt értelme annak, amit tettem, ha örökre beléd írtam magam, kitörölhetetlenül... és csókolta és szorította közben ... most már így élsz majd, hogy én is ott vagyok az idegeidben, az érzékeidben, ott élők benned, és nem tudsz ellenem védekezni...