Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

a férfiakat, és felment a templamlépcsőin, a férfiak eldobták a cigarettavéget, és sorban utána mentek, kor szerint, előreengedve az idősebbeket. Morvainak eszébe jutott, kamaszkorában mennyire fontos volt neki, hogy minél előbb menjen foe az egykorúak között. A templomba való .bemenetelnek pontos sorrendje volt: a legidősebb legények .mentek elöl, utánuk a fiatalabbak,, leghátul a kamaszok. Korán megtanulták a kor és megbecsülés szabta értékrendet, a közösségi fegyelmet, s ha >ögy fiatal legényke véletlenül az idősebbek közé keveredett és velük mehetett be a templomba, büszkén felszegte a fejét, és egyenesein a bejárattal szemben ülő asszonyok szemébe nézett. Az asszonyok most őt nézték, érezte aircán a sok szem fényét, ahogy a sötét fejkendők alól rázáporoz, kényelmetlen volt elviselnie a leplezetlen érdeklődést, és zavarában sietve igyekezett fel két másik ,legénnyel a kórusra. Siettében megbotlott a lépcsőn. Hideg volt a templomban. Három évszázada, amióta a templomot felépítették, csak -nyáron volt kellemesen (hűvös, ősszel, télen és kora tavasszal hideg. A második padiba ültek, hogy a lányokra lássanak. Régen az első pad a falu első legényeinek a helye volt, s amióta nincsenek első legéínyek, senki sem ül ide, a pad üres. Lenézett a földszintre. A lányok két padban ülnek, fiatalok, szinte gyereklányok, alig ismer hármat-négyet 'közülük. Maguk elé néznek, némelyikük időnként gyors pillantást vet a kórusra, mindent átfogó pillantást, mellyel a rejtett női kíváncsiság vesz tudomást a jelenségekről. Szépein öltözöttek, rövidre vágott, divatos ihajat viselnek; sehogy sem tudta őket elképzelni fekete fejkendős, hajlott asszonyoknak. Ügy érezte^hogy egy valóság két arcát látja. S akkor az eloénekes hangosan bemondta a zsoltár számát, és énekelni kezdett. Az asszonyok azonnal követték, aztán a férfiak, a lányok szája is megmozdult, de a vontatott énekből inem lehetett kihallani a hangjukat. A magas boltívek alatt meg elevenedett a középkor. Elnyújtott, ősi panasz és esengés után bizakodó hálaének szállt a kórus felé. Az elnyújtott ének idevarázsolta a múltat, mely elterpeszkedett a lelkeken, hiába ülnek padjukban divatos hajjal és selyemharisnyában 15