Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Révay István: A demográfia tükrében

Középső nógrádi, gömöri, abaúji tömbterületünkön, a losonci medencében van még említésre méltó jelenség. Itt, a Losonc város alatti amúgy is eléggé keskeny nyelvterületsávon egy csoportban több telep létesült (Bozita, Perse mellett, továbbá Pilisen, Füleken, Ragyolcon). Az 1930. évi adatok ugyanezen a szűkebb környéken elég jelentékeny eltolódásokat mutatnak a szlovákság javára (Fülek, Kelecsény, Perse, Vilke, Mucsiny, Csákányháza). Ha a magyarság ellenállása itt nem lesz elég szilárd, úgy ez idővel a Kékkő járási egészen keskeny területsávunk jelentős meghosszabbodását eredményezhetné keleti irányba. A Rimaszombat alatti meglehetősen sűrűn következő telepek (Osgyán, Dusa, Várgede, Jánosi, Bellény határaiban, Slávikovo és Bottovo új községek Dobóca mellett) nem tudják a tökéletesen magyar jellegű vidék színezetét megváltoztatni. Mielőtt harmadik tömbterületünk megtárgyalandó pontjára rátérnénk, szót kell szentelnünk a Kassától keletre fekvő - már említett - úgynevezett Ósva-völgyi szigetmagyarság ügyének. A magyarság itt 20 év alatt csaknem teljesen eltűnt. Vallásilag is erősen kevert községek ezek (róm. kat., ref. s részben gör. kat.-ok), és a lakosságuk úgyszólván tökéletesen kétnyelvű. Mind a magyarság, mind a szlovákság magának vindikálja őket. Van itt pl. falu (Györké, Felsőcsáj), ahol a magyarság mindig többségben volt; 1921ben is még 48 és 35 %-ot számlált, 1930-ban viszont már csak 6 és 8 % magyar van kimutatva. Van viszont olyan község is (Magyarbőd), ahol 1921-hez viszonyítva 1930-ra a magyarság jelentékenyen emelkedett. A nemzetiségi kérdés tisztázásának bonyolult feladata különösen 7 község esetében vár itt megoldásra (Beszter, Magyarbőd, Garbóc-Bogdány, Felsőcsáj, Györké, Nagy- és Kisszalánc); némelyikben a magyarság feltétlenül csak kisebbséget alkot. Itt nem a nyelv, sem a vallási tagodódás, hanem a nemzetiségi meggyőződés kérdésén dől el a hovatartozás kérdése. A múltbeli statisztikai adatok tanúsága szerint kell, hogy a lelkek nagy részében meglegyen az a hagyománytudat, mely előbb-utóbb a magyar hovatartozás mellett fog dönteni. Kisebbségünknek azonban fokozott odaadást kell tanúsítania e szigetmagyarsággal szemben, amely ma veszendőben van. Keleti tömbterületünkkel kapcsolatban két pontra kell rámutatni. Az egyik a magyarság térvesztési folyamata a tömbterület nyugati végpontján, a Ronyva-völgy vidékén; a másik e nyelvterületrész telepítés által való kettéválasztási kísérlete a Tiszaháton. A Ronyva-völgy-vidéki térvesztés már áldozatul követelt néhány községet (legújabban pl. Legenyét és Mihályit), és több községben mutat fel nagyobb arányú szlovák gyarapodást (Nagy- és Kistoronya, Szürnyeg, Kisbári, Bodrogszerdahely; Szőllőskén telepítés van). Itt is gyakori az Ósva-völgyi lakos41