Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

zétételét, eleven reflexiókat épp ez a két magyar napilap tálal az egész háború alatt. Míg a német és olasz eltévelyedés meggyalázta az emberiség várát, Európát és műveltségének tradícióit, addig a szlovákiai magyarok hívő hittel hirdették írásműveikben a szellem igazságát és erőszakon diadalmaskodó erejét. Ez látszik meg a fiatalság nevelésében is. A szlovákiai magyar ifjúság, iskolákban és műhelyekben, faluban és a városokban szervezet nélkül lévén: szülei és tanítói vezetése alatt megkímélődött a fasiszta mételytől, s tisztán maradt fenn eszményeivel. A kereszténység, az igazi nemzeti ideál és a demokrácia mellett. Az a szélsőséges politizálás és fasiszta átképzés, ami a legnagyobb akadálya az ifjúság őszinte részvétele számára a demokratikus Európában, a szlovákiai magyar ifjúságot nem fogta meg. így nem vétett sem a csehek, még kevésbé a szlovákok ellen, akiknek fiatalságával őszinte baráti kapcsolatot tartott fenn, főként a közép- és főiskolás diákság. Egy tanár régi leveléből idézünk: „Ma kiáltották ki (1939. március 14.) az önálló Szlovák Köztársaságot Pozsonyban. Forradalmas jelenségek az utcán, a magyar intézetben minden külső zaj ellenére normális tanítás. Az ablakból látja tanár és diák egyszerre, mint viszik ki a szomszédos iskolából Masaryk és Beneš gipszszobrait a diákok az utcára, bemázolják, vízfestékkel leöntik, és zsineggel a gázlámpához kötözik, céltáblának. Egy órával később a tanári szobában megjelennek a magyar diákok. Hozzák a szobrokat ők is. Tisztán, csomagolópapírba takarva, s felrakják a tanári könyvtár szekrényére, vízszintesen lefektetve mind a kettőt." Ez a diákság volt az, amely a modern magyar irodalom nagyjait interpretálta magának, Adyt, Tóth Árpádot, Kosztolányit, Juhászt, Móriczot és Babitsot. Sportolt, sakkozott, énekelt, hangversenyei, az Éneklő Ifjúság koncertjei eseményszámba mentek, önképzőkörben elvarázsolta magát, de nem politizált, nem tüntetett, nem őrjöngött. A háborúnak, a nácizmusnak a szlovenszkói magyarok közül senki sem dalolt. Meg kell állapítanunk, hogy képzőművészeink közül, egy szomorú elfajzást kivéve, senki sem festett Hitler-képeket. Hlinka-, Tiso-, Tuka-portrékat, holott ez nagy összeget jelentett volna s elismerést egy-egy kiállítás alkalmával. Piktoraink inkább megmaradtak a szegénység és a szabadság mellett. Ugyanez áll a zeneművészekre és általában minden alkotó magyar emberre ebben az országban. Külön kell megemlékeznünk ebben a korszakban a magyarok viszonyáról a csehek irányában. A szlovákiai magyarság a csehekkel, akik Szlovákiában maradtak, a legszívélyesebb társadalmi érintkezésben élt az egész háború alatt. A csehekkel együtt tartó, főleg evangélikus szlovákokon kívül a magyarok voltak azok, akik hét éven át a cseheket támogatták, segítették, szinte átmenő folyosót nyitottak számukra. A csehszlovák ellenállás egyik vezetője, 275