Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

Petőfi nagy igéit a nemzet szabadságáról és a tirannizmus ellen, amikor a mai felelősségrevonóknak nem volt szavuk saját államuk elvi és világnézeti alap­jainak megvédésére és igazolására. Csehszlovákia elleni magyar tüntetések nem voltak. Ami helyi tüntetés akadt, az már 1938. október 6-a után zajlott le, Csehszlovákia felbomlása után, az autonóm Szlovákia napjaiban, ponto­san a komáromi tárgyalások és a bécsi döntés közti időszakban. De a németekkel való társulásért akkor sem tüntetett senki. Pedig voltak a magyarság soraiban is, főképp a középosztály tagjai között, akik izgultak akkor, amikor Hitleri Bécsben Lohengrinként fogadták. Akadtak botor, hi­székeny magyarok Szlovákiában is, akik azt hitték néhány hónapig 1938 őszén, hogy ez a piacbekurjongató Lohengrin fogja visszaállítani Szent Ist­ván birodalmát. Ebből a könyű magyar álomból hamar kijózanította őket az első bécsi döntés. Aki még ezután is ebből a rétegből magyarként németbarát maradt, az vagy önző zsákmányleső volt, vagy hülye. Néha a két típus egye­sült. Ez az egyesülés produkálta a szlovákiai magyar nácikat, akik azonban csak három hónappal Pozsony felszabadulása előtt tudták kibontani, akkor is csupán az SS-legények segítségével, a nyilas zászlót. A szlovákiai magyar­ság úgyszólván töretlenül kitartott demokratikus meggyőződése, humanisz­tikus szemlélete, keresztényi magatartása mellett, s nem bírta befogadni a horogkereszt szellemét és erkölcsét akár német, akár szlovák, akár magyar kiadásban kapta. Hat éven át Szlovákiában egy mozdulatból is tudni lehetett, ki a magyar. Tudniillik a köszönésből. A magyarok nem éltek a hitleri kar­lendítéssel sem 1938-ban, sem 1939-ben, még kevésbé a háború alatt, akár­mennyire is rendeletben adták ki Machék és minden szlovák központi hiva­tal, iskola, intézmény és ünnepség az erre a köszönési módra kötelező pa­rancsot. Szlovákiában, Pozsonyban, a német érdekek ütközőpontján ponto­san látni lehetett, mennyi őszinteség van a náci németek szövetségében és odanyújtott jobbjában. Amikor a németek által szétvert Csehszlovákiában, abban a zűrzavarban, amelyben Tiso és Karmasin szolidaritása volt az egyetlen fix pont, felhang­zott az elkívánkozó magyarok ajkáról Kölcsey Fohásza. Akadtak ilyen ese­tek, de ez akkor nem irányult és nem irányulhatott a Csehszlovák Köztár­saság ellen, hiszen az már nem létezett. Ez a magyar himnuszéneklés a jobb hazát kívánta ahelyett, amely Szlovákiában várta őt, és a visszatérteket ké­sőbb Horthy Magyarországon is. A felborult demokratikus Csehszlovákiá­ból, amelyet a német csizma döntött porba, a magyarság egy diktátum alapján osztatott ketté: nagyobbik része Magyarországra, kisebbike Szlovákiába került. Amikor a németek és a lengyelek már elvették azokat a területeket Cseh­szlovákiából, amelyek sohase tartoztak sem Németországhoz, sem Lengyel­259

Next

/
Thumbnails
Contents