Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában

tünk. Hálátlan szerep, mert a tolmács az álláspontok és igazságok ütközőpontján él, s kicsit mindkét fél igazát respektálja. 5 A viszonosság elve nélkül is feszült érdeklődéssel néztünk volna át a határon, de hogy sorsunk junktimba került a szlovák empóriumok sorsával, ez a figyelem fokozottabb, idegesebb és gyakorlatibb kötöttségű, mint annak előtte. Akik a természeti törvények, a nehézkedés egyszerűségével élnek a magyar világban, melyhez egyre kevesebb a kapcsolatunk e korban, mely határait falakká magasítja, talán már nem is ismeri, avagy csak nyugtalan prófétáiban ismeri azt a heves és emésztő kíváncsiságot, amivel az odaáti közület legapróbb mozdulatait lessük, amint léte, jövője és fejlődése felől dönt. Akik a magyar testen kívül élünk, s az uralom és hatalom nélküli magyar forma legkülönbözőbb változatait próbáltuk végig, felfokozottan értékelni tudjuk a szabad döntés, az autonóm mozdulat erejét és értelmét-amennyiben a kor már nem gátolja. Olyan helyről figyeljük nemzetünket, ahonnan a szemszög minden nagyságot kisebbnek vesz természetes mértékénél. A kisebbségi credo változatlan marad. A nemzetiségi magyar minden reménye, hogy a nemzet az utolsó pillanatig értékelni fogja a szabad cselekedet és mozdulat megváltó nagyságát. Csak ismételni lehet itt a vágyat és reményt: a magyarság raison d'étre-je csak egy magas színvonalú, modern és művelt életforma lehet, mely a legszilárdabb és -időtállóbb kerete a nemzetiségek együttélésének. A nemzetiségi magyar legnagyobb élménye a határon túl tekintve az, hogy a magyar élet diagnózisa minden értelmes szellemi ember fogalmazásában jóformán egyforma. A kiegyenlítődés, az elvek és eszmék formaruháján túljutás s egy tárgyilagos és mély eszmélet forró, igaz európai heve a legkomolyabb élménye azoknak, akik a végletek és világnézeti pólusok Scyllái és Charibdisei között hánykolódó magyar tudatot látták. Ez már mind a múlté. A magyar gondolkodás és eszmélet munkája, a kiegyenlítődés, a racionális középút csak ritka és kivételes európai elmék adománya, a holnap embereié ha lesz még holnap. Mindez lehet-e még a magyar hétköznap anyagává, a magyar közember magatartásává? A kérdésekről tegnap beszélhettünk még, ma már a vonzások, kötöttségek új erőterébe kerültek, mely a tett autonómiáját óráról órára illuzórikusabbá teheti. Akárhogy alakul is sorsunk, úgy érezzük, a szellemi reformkor nem volt hiábavaló, s egyszer még hatni fog a magyar uralom sorsalakító faktoraira. Egyszer, ha felépül az új Európa, a nemzet felfigyel mondanivalóikra, mert a nemzet szellemi erejét és hitelét a zavarok órájában, az irányvesztés válságában igazolták európai hűséggel és magyar józansággal. 235