Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában

Hogy a magyarságot a korszak tűz dühe megedzi, arra van elég példa. A másik formát, a másik élethelyzetet kipróbáltuk itt az utódállamokban. A magatartás, a szerep kialakult. Csak az utolsó hetven évet a zárt magyarságban élők gondolják újnak, pedig beidegzését történelmi tapasztalat könnyíti. De a hetven évvel ezelőttieknek már nem tűnik nehéznek, sem újszerűnek. A léleknek ezeknek az időkben, amikor nemzetek süllyednek cl körülöttünk, ezekre a tanulságokra van szüksége. Szívós nép vagyunk, és történelmileg iskolázottak. A nagyatyák példája már segíthetne, ők is a kertbe vonultak vissza, mikor a harcok után a sereglések megkezdődtek az utcákon: egy új Garamvölgyié, aki goethei nyugalommal tud tevékenykedni méhesében, amikor odakint tűzbe borult a világ. A követek pozsonyi szállásukon készültek talán észak rémes árnyaival való találkozásra. 1849-1860 körülötti évek: lehet, hogy ismét eljönnek. Célzás és analógia nélkül gondolunk a minden eshetőségek útjára. Karácsony Sándor, a magyar alkat titkainak kitűnő ismerője állítja fel a tételt, hogy a magyarság mint nonkonformista nemzet a legigazabban a kis autonómiákban találta meg helyét, és építette ki sajátos világát. Néha egy jogait körülbástyázó község volt ez a kis autonómia, néha egy egyházkerület, néha Erdély. Ezernyi sorscsapás között, vándorló népek és robajló hadak keresztútján, török és osztrák alatt, reformáció és ellenreformáció harcai, Dózsa és Csák Máté között, kuruc és labanccsaták végeztével büntető expedíciók és megszállások alatt így bástyáztuk körül magunkat a kis autonómiákban, ahol élt a jog, számított a törvény, szabályt szabott a ráció, és nem hunyt a szabadság. Kicsit így élünk mi is a mi kis autonómiánkban. Hegyvidéki magyarok vagyunk, örökre a magunk emberségére utaltak, létünk a méltányló megértésből fakadt, életünk szívós ősök munkáján épült. Tanúk vagyunk amellett, hogy ez a föld a megértést, a keresztény és európai civilizációs munkát sugallja, ez a föld az anyánk, a hazánk. így várjuk szívósan felesleges illúziók és remények nélkül, merre tartanak a sereglések, és milyen új meglepetést hoz az ismeretlen jövő, mely mindenünktől megfoszthat, csupán ama hitünktől nem, hogy földünk arra méltó, hogy hazát adjon ama nemzeteknek, amelyek gondolattal, vággyal, reménnyel, munkával, hittel és tehetséggel népek honának megépítették. 236