Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában

Ki kell tartani, hogy szelíd, de makacs figyelmeztetésül létünk példájával idézzük e sok színben gyönyörű föld törvényeit, komplikációit, izgalmasan nehéz feladatait, természetes színskáláját, emlékeit és múltját, mely részben a jövő is. Aki a mi földünkön ballag, a magyar századok leggazdagabb emlékeivel találkozik, és a történelemmel perel. A kövekben mintegy sűrítve egy elmúlt ország és egy el nem múlt kultúra alszik. Háromszáz éves intézetben foglaltuk el apáink helyéi, tehát a hagyományokkal körülöttünk és bennünk friss körülnézésre neveltek, harcra, opponálásra, protestálásra és építésre. Nem a fóliánson kezdtük, hanem a szabadabb eszméleten - később a fóliánsok megtanítottak arra, hogy kardosan, attilásan avagy már polgáriasabb dolmányban itt alapozták meg e modern magyar polgári és emberi magatartás hagyományát, Kölcsey Ferenctől Wesselényin, Pulszkyn és Kossuthon át a pozsonyi utcáról a spielbergi setétségbe kergetett Lovassy Lászlóig avagy a szelíd Jókaiig. Nagyszombat - barokkja Pázmányról beszél, s harangjai magyar ellenreformációt súgnak. Hibbe Bálint urat, Kakaslomnic Berzeviczyt, Eperjes a szerencsétlen emlékű Kerényit és a sikeres Pulszkyt, Bossány Kazinczyt, a tátrai ösvény Hunfalvyt, Lőcse és Késmárk Czelder Orbánt, Rarbok Bornemisza Pétert, a Sárosi Kúria Szinnvei Mersét, a zólyomi vármegyeháza Grünwald Béla tragikus alakját idézi. Ám ne folytassuk a felsorolást, mely kiragadottságában és vázlatos mivoltában nagyon is méltatlan e táj civilizációs géniuszához, szellemi emlékgazdagságához és történelmi ihletéséhez, melyről beszélni szeretne. A hegyek, a völgyi városkák és virrasztó várromok útikalauzául kicsit a magyar uralmi tehetség, alkotó akarat és teremtő géniusz történetét kellene megírni. A hatalmak és népek életteréről lehet vitatkozni, a szellem élettere mindénesetre pontosabban és hiánytalanabbul állapítható meg. Persze mindez előbb is így volt. Amíg azonban háromnegyed milliónyian éltünk és dolgoztunk, annak a hosszabb fegyverszünetnek viszonylagos békéjében, mely 1920 és 1938 között telt el, csak egyszerű hátterünk volt a múlt. Most, hogy ismét magunkra maradtunk, fegyvertársunkká, támaszunkká lett. A körülöttünk levő új világban állt talpra és magasodott meg árnyéka: láthatatlan seregei adnak reményt és bizalmat a csüggedőknek. Nem csak a környezet eseményei, hanem a kortörténések is gyökereinkhez kényszerítenek. 4 Ha egyszer még lesz alkalom arra, s egy kis nemzet politikusának szavaival élve, marad Európa s utókor, melynek sorsunkról és tapasztalatainkról beszámolót adjunk a gondolat szabad közlésének, az észlelet érdektől függet232