Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Ölvedy János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

tantizmus első hangzavara után lassanként újszerű, eddig ismeretlen és idegen hullámok is megjelennek a kisebbségi élet vonalán. Rövidesen ezek az „új hangok" veszik át a szlovenszkói terep fölötti uralmat, és a fordulat utáni első évek Garam-völgyi letargiája, esetleg hetyke magyarkodása helyett az új perspektívák megjelenését, új szempontok és lehetőségek kialakulását hozzák. Az „új hangok" azonban már nem az eddigi középosztály felől törnek elő: főleg a falu, a kisváros proletarizálódó értelmisége szállítja őket, és rövidesen tőlük hangos kisebbségi életünk egész boltozata. Szellemi fejlődésünknek ez a második periódusa talán a legérdekesebb fejlődési fázisokat produkálta a szlovenszkói ember részére. A faluból, a perifériákról előtörő fiatal társadalmi erőkről van itt szó, melyek egyszerre a kulturális élet arénájába kerültek, s újszerűségüknél fogva hosszú éveken át hatásuk alatt tartották a magyar társadalom jelentős részét. A fiatalok által felvetett új gondolatok: „kisebbségi géniusz", kisebbségi hivatás, népi gondolat, közép-európai koncepció, szláv-magyar együttműködés egy-egy megállója a lázas, kereteket és megkötöttséget nem ismerő fejlődésnek. Egyben nyilvánvaló bizonyítéka állításunknak is, mely szerint az új, kisebbségi életkörülmények közé jutott kiegyensúlyozatlan középosztály már nem tudta saját irányában tartani a felszabadult és érvényesülés felé törő népi erőket. Sok váddal lehet illetni szellemi fejlődésünknek a második korszakát, sok tévedés, tapasztalatlanság, félrecsúszás mutatható ki a fiataloknak e forradalmi fejlődésében. Egy azonban kétségtelen: a nagy ideológiai zűrzavar ellenére ez a korszak mutatta legjellegzetesebben a szlovenszkói társadalom távlatokat, célokat, lehiggadt eszközöket nem ismerő „csak újat" kereső lelkiségét. A legutolsó évek története már e türelmetlen társadalmi erők lehiggadását, elgyengülését mutatja. De úgy véljük, tévednek azok, akik e lehiggadást az „eszmék kitisztulására" vezetik vissza. A szlovenszkói kérdéstömeg javarészt még ma is felderítésre váró ismeretlen dzsungel, ahol a bátor és éles szemű és képzett kultúrmunkás ma is rengeteg megmutatásra váró problémát talál. A látszat inkább amellett szól, hogy e harmadik korszakban élő fiatal nemzedékeinkből a felismeréseket lehetővé tevő képzettség és a bátor kiállás hiányzik: a tévedéseknek, a bajoknak, de ? tennivalóknak is komoly felismerése és azoknak eltussolás nélküli radikális feltárása. A baj föltétlenül ott van, hogy a második korszak nagy tanulságait, a levegőben lógó teóriáknak csak korlátolt értékét nem tudtuk átminősíteni a mába. Az 1926-31 közötti forradalmi esztendők egy megszívlelendő tanulságot hoztak: ez a korszak s az ekkor fejlődő fiatalok vették észre, hogy a kisebbségi életünkből hiányzik a központi gondolat, ami politikában, kultúrában, hazai és közép-európai viszonylatainkban uralkodó lehetne. Ez a „második korszak" vette ész21