Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Ölvedy János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

fejlődésétől alig választható el. És éppen ezért: az utóbbinak tartalmi hiányosságait ismerve ma már nem tudunk csodálkozni magának a kisebbségi szellemiségnek hibáktól terhes, ideges és kapkodó fejlődésén sem. Az erdélyi magyarság fejlődésére apellálni és összehasonlításokat rögtönözni a mi viszonyainkkal: nem szerencsés és helytelen dolog. Az erdélyi magyarság - velünk szemben - óriási előnnyel bírt: állandó élénkséggel élt benne osztálykülönbség nélkül az erdélyi tájnak rajongó szeretete, a történelmi múltnak, elrendeltségnek történeti harcokban megizmosodott tudata. S ez a mély, tájban, múltban és népben gyökerező öntudat a nagy összeomlás után azonnal éreztette hatását: maradást és teendőket parancsolt. A szlovenszkói magyar középosztályt nem láncolta mélyebb, bensőségesebb kapocs a szűkebb szlovenszkói tájhoz: fordulat utáni menekülése pánikszerű volt. A magyar közéletet, kultúrszervezést, szóval társadalmi vezetést eddig kézben tartó szlovenszkói középosztály elszakadásával előállott a nagy társadalmi hiány. Hiányzott a vezetés politikában, kulturális és gazdasági téren egyaránt. A politikai élet porondján politikában eddig javarészt járatlan vagy tehetséges, de a kisebbségi életben elképzelhetetlen módszereket képviselő tényezők tűnnek fel, és így indul meg a kisebbségi politikai tér felmérésére és kihasználására. A békeidőkből kisebbségi sorsba átmentett és változtatás nélkül felhasznált politikai módszerek azonban alig bizonyultak hasznavehetőknek és tartósaknak. Megmaradt középosztályunk, mely a közéleti vezetést az államfordulat után nyomban kézbe vette, fakult és hajótörést szenvedett háború előtti illúziókra tudott csak hivatkozni, s a reájuk való örökös eszmélés eredményeként képtelen volt a kisebbségi életet a felburjánzó érzelmi hangoskodástól, üres szólampolitikától megtisztítani és minden illúziótól mentesen megjelölni az ésszerű magyar életeket, egzisztenciákat, kultúrát és kenyeret mentő kisebbségi politika irányát. De az államváltozás után jelentkező kulturális viszonylatban éppen így kimutatható csetlés-botlás, a szlovenszkói szellemiség kialakulásában tapasztalaható zűrzavar ugyancsak a szellemi vezető rétegek kipusztulására, az elferdült, elsekélyesedett vagy éppenséggel nem létező kritika hiányára vezethető vissza. A kultúrélet arénájából eltűnnek az eddig értéket vagy dilettantizmust megszabó távlatok, a kisebbségi horizont - a határzár következtében -keskeny folyosóvá szűkül, ahol a kritikai megkötöttségek alól felszabadult „kultúrmunkások" most szabadon érvényesülhetnek. És megmaradt, szellemileg és öntudatilag higgadt, elernyedt középosztályunk már nem tud vagy már nem mer megálljt kiáltani. Önmagába süppedt cinizmussal szemlélődik, esetleg túlhaladott háború előtti szólamokkal szeretné a szellemi térre mind nagyobb nyüzsgéssel előmerészkedő hangokat elcsitítani. De a vidéki dilet20