Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Dobossy László: Csehek és magyarok

bői a példából általános következtetéseket levonni, de jellemzőnek találom ezt a két nép különböző társadalmi ízlésére. Érdekesen jellemző még az a jelenség is, hogy a cseh falusi fiúk (pl. közkatonák) nem népdalokat, még csak nem is népi lelkiséget utánzó vagy hamisító énekeket énekelnek, hanem nyúlós, szentimentális és élces kuplékat, kabarésanzonokat. Ez a kispolgáriasság megnyilatkozik ízlésükben és öltözködésükben (illetve ízléstelenségükben és öltözködni nem tudásukban), valamint étkezésükben és mulatságukban is. Vasárnaponként kijártunk falvakba, búcsúkba, mulatságokba. Általános szokás ez Csehországban: a fiatalság, ha táncolni akar, falura megy vasárnap délután. Hibátlan országutakon élvezetes séta. Mily meglepetés volt számomra az első ilyen vasárnap délután: városi szokások, városi ruhák. Hol van a falu sajátos arca? A polgárosultság tipikus tüneteit látom: a város és falu szoros és szerves együttélését, kiegyenlítődését, állandó kicserélődését. Minél közelebb fekszik egy falu a városhoz, és minél rendezettebb városhoz, annál nagyobb a pompa, látszatgazdagság, csín, szépség, műveltség és higiénia. Nem szeretem a csehek felemás (se városi, se falusi) életformáját, de mégis magasabbrendű ez, mint a mi népünké. Magasabb kultúrát növel, nagyobb rátermettséget ad a társadalmi harcban való érvényesülésre és a termelő munka célszerűsítésére. Mi még messze vagyunk ettől is. A mi erőnket bénítja az úri magyarság és a szegény magyarság közti szakadék. Az úri rétegünk kultúrák fényében sütkérezve elfinomul és magába fordul, a szegény népünk pedig nyomorban sínylődik. * E helyzet által adódó kettősség élesen látszik irodalmainkban is, általában szellemi életünkben. A magyar kultúra inkább osztálykultúra volt, mint a cseh. Náluk a huszitizmus korán össznemzetivé tette a szellemi érdekeket. A cseheknek már a tizenötödik század elején egész gárda nagy írójuk és nagy gondolkodójuk van: Husz, Chelčický, Všehrd, amikor nálunk még csak Szabács viadaláról dadogtak énekmondóink. Ez a huszita tradíció okozza, hogy az ő irodalmuk inkább az egész közélet története, mint a magyar. S akárcsak társadalmuk, az irodalmuk is egységes, egyszínű, kiegyensúlyozott. Nincsenek benne néma korszakok, mint a magyarban, de nincsenek benne egetverő, monumentális erőfeszítések sem. Ők az irodalmat - Peroutka szavai szerint - „ápolták, nem alkották". Dilettánsok a szó legjobb értelmében. A mi irodalmunkban több a magános nagy költő, az önálló alkotó egyéniség, a cseheknél viszont több a középszerű, az átlag. Nálunk alkotó művészek a fejlődés irányítói és határkövei, a cseheknél pedig társadalmi reformátorok, szellemi agitátorok, gondolkodók, tudósok, szervezők. A kritikusoknak és a kri196