Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Vájlok Sándor: Szlovákok és magyarok

A múltból átszármazott hagyományokhoz, mondhatnók végzethez, új szempontok járultak, amelyeknek fontos szerepük van a szlovák-magyar viszony alakulásában. Ha napjaink szlovák-magyar viszonyát akarjuk bemutatni, akkor a szlovák társadalmat tárgyalásunk szempontjából három részre kell osztanunk: 1/ öregekre; 2/ középkorúakra és 3/ fiatalokra. Ebben a kérdésben ugyanis nem egységes a szlovákság álláspontja. Az egyes korosztályok magyarságképében és viselkedésében lényeges eltérések, szín- és társadalmi különbségek vannak. Mindez megmutatkozik vertikálisan és horizontálisan; különbség van az egyes vallások, pártok, egyének és vidékek között. A szlovák társadalom öregebb korosztálya magyar kultúrán nevelkedett. Magyar iskolába járt, ahol a Toldit magolta és Petőfit szavalta. Ez meghatározta egyéniségét. Életmódjában a magyarországi forma a domináló: előkelőségre törekszik; a társadalmi érintkezésben finom, úri jellegű. Kapcsolatát a magyar kultúrával úgy-ahogy még ma is tartja, ha ez nem is jut nyilvánosságra. Rejtőznek, aminek lélektani okai vannak. (Erre később kitérünk.) Otthon elolvasnak egy-két magyar könyvet, sokszor magyarul beszélnek, mondanak meg valamit; lezárt ablakok mellett készülékükön a budapesti adót is fogják, és szívesen hallgatják a hangjátékokat, a nótázást, a cigányzenét és a szilveszteri nagyműsort. Az utcán azonban csak elvétve ejtenek ki egy-két magyar szót, a kávéházban félénken nyúlnak a magyar újságok után; a pozsonyi heurigerekben pedig csak a második liter után kezdenek együtt dúdolni a mindenkit túlkiabáló magyar főiskolásokkal. Ezzel nem szándékunk, hogy az öregek rétegét alakoskodónak vagy gyávának tüntessük fel. E réteg viselkedését a körülmények határozzák meg; a beamter és az egyén nem úszhat az ár ellen; nem lehet hősiességet kívánni tőle akkor, amikor a tömeg megalkuszik, sőt az ilyesmiben semmi kivetnivalót nem talál. E lappangó kapcsolat következményét legjobban a kultúrcserénél látjuk. Ezen a téren ők teszik a legkevesebbet, pedig épp az ellenkezőjét várnők tőlük. Ismerik mindkét kultúrát, éltek mindkettőben, látják az értékeket, hiányokat. Kétnyelvűek nemcsak a köz-, hanem az irodalmi nyelvben is. Két nyelven írnak és beszélnek. A háborúig sűrűn szerepelt nevük a fordítók között, mégis a háború után alig találkozunk velük. Egy-két Mikszáth-könyvet lefordítanak, vagy véleményt mondanak néha a vitás kérdésekben. Ez minden tevékenységük. A másik réteg iskolázása szintén magyar volt még, de a magyar életforma távolról sem itatta tele annyira, mint az öregeket. A magyar nevelés sem volt rájuk döntő hatással. Az iskolákban az Ady-forradalom érintette meg őket, ez jelentette számukra a magyar irodalmat is. Az induló szlovák költők magukkal viszik az Ady-ismerés terhét, utánozzák, hatása alatt állanak. Nagy 184