Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Vájlok Sándor: Szlovákok és magyarok

kultúrpolitikának és a közéletnek. A fiatal szlovák nacionalizmus, amely imperialisztikusabb, hódítóbb a szándéka és élesebb az expanziós törekvése, mint a német Drang nach Ostennek, a legutolsó napokig csaknem teljesen magyarellenes irányban nyilatkozott meg. Ez az offenzíwé lett nacionalizmus, amelynek frissességében és lendületében a természetes megindulási energiát látjuk, reváns-lelkületű, és gépszerűen idézgeti az emésztve kapott sérelmi pépet. Valahányszor felhördül a magyarság a nem magyar iskolába járó 18 000 magyar gyermek sorsán, vagy nem látja méltányosnak, hogy a Slovenská liga a magyar falukat ajándékozza meg szlovák iskolával - mindannyiszor a háború előtti eseményekre hivatkoznak. Könnyebben elővehető és eredményesebben használható érv, mint a magyarországi szlovákság helyzete, ami szintén sokat szerepel a reváns-Ielkiség kimagyarázkodásában. Sok erkölcsi érték pusztul el, sok magyar sors törik meg súlya alatt, mert az ellensúlyozására hivatott demokrácia és ressentisment-mentesség Prágából, Pozsonyból, a magas politikából nem jut le például a járási hivatalokba, tanfelügyelőségekbe vagy a nagyszombati püspöki irodába. A történelem munkál itt, az a rés veti rá sötétségét, amelyben 1) a szlovák nemzet hitványnak, silánynak minősítette a reformkor legnagyobb kincsét, a magyar nyelvet (nyelvi harcok); 2) 48-ban fegyvert fogott a gazdanép ellen, és lényegében 1913-ig le sem tette (politikai harcok); 3) a Slovenské pohľady, az egyetlen irodalmi fórum, erkölcsi átok alá vette a magyar irodalmat és szellemiséget (végleges választóvonal). A múltnak ezek a gyökerei, szálai futottak szét a jelenben, ez a hármas vonal volt a hagyománya, terhes öröksége. * A világháború befejeztével a szlovákság kivált a magyar állam keretéből. Az alap, amelyen az ellenkezés nyugodott, a politikai ellenzékiség és a magyarosítás eltűnt. Aki ebből a tényből ítélne, azt mondaná, hogy a két nemzet viszonya az újabb korszakra jóra fordult, és eljött a teljes megértés ideje. Ez az ítélet azonban teoretikus és egyben valótlan, mert nem számol azzal, hogy a mai fejlődés nemcsak a múlt eredménye, hanem elsősorban az újabb társadalmi tényezőké, amelyek tömegesen szorultak bele a szlovák életbe. Emellett nem feledhetjük el, hogy az elválasztó kérdések csak külsőleg tűntek el a két nemzet látóhatáráról, az érzelmi terméke tovább is él és hat. Tárgyalásunkból csak a politikát kapcsoljuk ki. A történelmet minduntalan segítségül kell hívnunk a különféle vélemények, események megértéséhez; az elemzést pedig lelki, társadalompolitikai és irodalmi síkon kell elvégeznünk. 183