Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945
Haltenberger Jenő: A parasztság
gyárrá, s már puszta létével, öntudatlan magyarságával a nemzet egyik pillére. De azt, ami a magyar parasztot magyarrá teszi, a nemzet statikai tartalmának nevezhetjük. Olyan az, mint az el nem mozdítható termékeny föld. Nélküle semmi sincs. A nemzet életének mindennapi, dinamikus megnyilatkozásaiban viszont csak akkor van valóban jelentősége az alsó réteg kincseinek, ha azok tudatosak. Sajnos, az öntudatosan magyar parasztoknak száma nem túl magas, és annál többen vannak azok, akikben csak a magyarság statikai jeleit találjuk meg. A magyar paraszt ezért nem bír nemzeti öntudattal, mert nincs nemzeti műveltsége, nincs történelmi tudata. A háború előtti népoktatás se adta meg népünknek a történelmi tudatot, még történeti tudást sem adott. Van ugyan történelmünknek néhány kedvenc alakja, ezeket őrzi, tiszteli sé szereti a falusi nép is: ilyenek Hunyadi János, Mátyás király, Rákóczi és Kossuth, de ezek a magyarok nem jelentenek mást a nép előtt, mint legendás, nagyszerű hősöket, akik nem különböznek meséik csodás alakjaitól. De ha a magyar nemzet történetét ismerné is a magyar paraszt, vajon saját történetét ismerné-e, s vajon közelebb vonná-e nemzetéhez az a tudat, hogy ő évszázadokon keresztül a nemzetből kitaszított jogtalan pária volt? Van ugyan lelkesedés népünkben, amit a nemzeti öntudattal könnyű összetéveszteni, és ami sokszor hozott már össze tömegeket a magyar ügy mellé, de az még nem nemzeti öntudat, ami lelkesítő szónoklatok hallatára bennük él, és megmozgatja őket. Érzelmi hullámzások azok csupán, s nem alkalmasak arra, hogy kitartó, közös cselekvésre ösztökéljenek. Politikai megnyilatkozásnál sokszot tömegeket állít az érzelmi fellángolás a magyar felfogás mellé. De tudjuk azt is, hogy például egy falu népének a fele beiratkozott az agrárpártba vagy a kommunisták közé (éppen a leggazdagabbak) csak azért, mert összekülönbözvén a pappal, nem akartak tovább ahhoz a párthoz tartozni, amelyhez a pap is tartozik. S nemcsak a politika tudja ellentétes táborokra bontani a magyar népet; a felekezeti egyenetlenség is sok esetben képes háttérbe szorítani a nemzeti szempontot, hogy a viszálykodás legyen úrrá az összetartozás tudata helyett. A példák azt mutatják, hogy népünk nemzeti öntudata sajnos fejletlen. De nem is lehet nemzeti öntudata. Mert műveletlen, útját megtalálni nem tudó egyedek halmaza, nincsen szerve, amelyben vágya, akarata megnyilvánulhatna, nincsen olyan közület sem, amelyben magát otthon érezhetné. Innen van az is, hogy a magyarság pártját oly könnyen otthagyta. Népünknek nemzeti öntudatot kell adni. Népnevelő szervekre és népművelő szakemberekre van szükségünk. Sajnos, az iskola nem tölti be ezt a népművelő szerepet. Tapasztalatok szerint különösen a középiskolai és főiskolai oktatás mai szelleméből nem sok 157