Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945
Darvas János: Politikai életünk húsz éve
A magyarságot súlyosan érintette a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság 1923-ban hozott egyik döntvénye is, amely Szlovákiára és Kárpátaljára vonatkozólag a magyar illetőségű joggyakorlatot a magyar judikatúrától eltérőleg szűkítően magyarázta, s az illetőség előföltételéül az kívánta, hogy az érdekelt csak akkor bír jogerős illetőséggel, ha ő vagy atyja legkésőbb 1906-ig bezárólag az illető község kötelékébe jegyzőkönyvi határozattal föl volt véve. A hallgatólagos illetőségszerzés lehetőségét kizárta. Ennek az lett a következménye, hogy az állampolgároknak elismert emberek ezreinek megsemmisítették a kiadott illetőségi bizonyítványát, s a hontalanok száma annak ellenére, hogy különösen 1926-30 között évente ezrével adományozták az állampolgárságot, mégis az 1921-es népszámláláshoz képest 1930-ban a szlovákiai és a kárptaljai hontalan és külföldi honosságú magyar lakosok száma 16 257-ről 26 646 lélekre ugrott. 10 389 lélekkel több! A nemzeti koalíció szelleméből folyt az a rendelkezés is, hogy a népszámlálás után a 20 százalékos magyar kisebbséget tartalmazó járásokból magyar községeket máshova csatoltak, máshonnan pedig szlovák községeket csatoltak ide. így a magyarság arányszáma az illető járásban a 20 százalék alá süllyedt, s a járás magyarjai elvesztették nyelvjogukat. Ez történt a Pozsonyi, Kassai, Rimaszombati, Nyitrai és Gálszécsi bírósági járásban. Ezen az alapon az igazságügyminiszter elrendelte e járásokban a magyar nyelv használatának mellőzését. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság azonban a Rimaszombati járás esetében kimondotta, hogy a rendelet törvénytelen, mert csak a statisztikai hivatal a döntő, s a statisztikai hivatal a községek elcsatolása szerint nem korrigálta 20 százalékon felüli adatait. A Legfelső Közigazgatási Bíróság határozata azonban csak elméleti értékű erkölcsi siker volt: mert már közvetlenül az 1930-as népszámlálás előtt érkezett, ez pedig már anélkül is jóval alacsonyabb arányszámot mutatott ki. A kölcsönvett szlovák községekre (Csehbrézó, Sóslehota) már nem volt többé szükség, a néhány évi vendégszereplés után visszacsatolták őket a Losonci járáshoz. Az 1925-ös esztendő nagy politikai átcsoportosítást hozott mind a cseh többség, mind a német-magyar ellenzék oldalán. A kormánytöbbség tavasztól munkaképtelenné vált, mert a gazdasági kérdésekben kiütköztek az agrárpárt és a szocialista pártok által képviselt osztálypolitika érdekellentétei. A cseh polgári pártok kapcsolatokat kerestek a német ellenzék polgári pártjaival, hogy egy cseh-német polgári többség útját egyengessék, a cseh szocialista pártok a német szociáldemokráciához közeledtek. Ez a fejlemény a német tábor taktikájában megoszlást idézett elő. Az eddigi elvi ellenzékiséget - melynek fő eszközei a parlamentben a technikai obstrukció és tüntető távolmaradás voltak - csak a szélső nemzeti irányú pártok, a nemzeti párt és 118