Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Darvas János: Politikai életünk húsz éve

választás meglepetése volt, hogy Magyar Nemzeti Párt címen - tehát ugyanazon a címen, amellyel a magyarság egységes pártját előbb nem engedélyezték - egy ismeretlen társaság a losonci csehszlovák zsupán támogatásával a magyar pártok szavazóinak elhalászására egy új magyar pártot is fölléptetett. De ez csak 4212 szavazatot tudott elragadni. A keresztényszocialista párt (Szent-Ivány szavazóival együtt) 139 355 szavazatot és 5 képviselői mandátumot, a kisgazdapárt 26 520 szavazatot és egy-egy mandátumot nyert el. A magyarság képviselői keresztényszocialista részről Lelley Jenő dr., Jablonicky János dr., Körmendi-Ékes Lajos dr., Tobler János, a kisgazdapárt részéről Szent-Ivány József és Füssy Kálmán lettek, keresztényszocialista szenátorok: dr. Koperniczky Ferenc és dr. Schmidt Károly Jenő (az utóbbi a Német Nemzeti Párt klubjának hoszpitánsa volt) s a kisgazdapárt részéről Hangos István, majd 1922. március 24-én bekövetkezett halála után pedig Ficza József. A két párt összesen 165 875 szavazatot szerzett, de jellemző volt a marxizmus erős befolyására az akkori időben az, hogy ugyanakkor a MagyarNémet Szociáldemokrata Párt is 108 546 szavazatot s 4 mandátumot kapott. Eszerint az összes magyar-német jellegű szavazatok 59,5 százaléka a magyarság két pártjára, 39 százaléka a magyar-német szociáldemokráciára esett. E választás eredménye alapján a magyarság törvényes politikai képviseletet nyert, s ettől az időponttól kezdődik céltudatos, szervezett politikai élete, az önvédelmi harc. Az elnökválasztásnál, amely a nemzetgyűlés első feladata volt, a magyar törvényhozók Masaryk ellen szavaztak. A két párt első parlamenti megnyilatkozása egy közös deklaráció volt, amelyet az új képviselőház 1920. június 2-i ülésén Körmendy-Ékes olvasott föl. A deklaráció kijelentette, hogy a szlovákiai magyarság és németség csak azért vesz részt a parlamenti életben, mert „ezen az úton vélte biztosíthatni a maga számára a lehetőséget arra, hogy a vele elkövetett példátlanul súlyos nemzetközi igazságtalanságoknak, a közjogi és magánjogi jogfosztásoknak ellene alkalmazott egész rendszerével szemben tiltakozó szavát messzehangzóan fölemelhesse." Tiltakozott az ellen, hogy a nemzetgyűlési választásokat a Magyarországtól elcsatolt területeken foganatosították, mielőtt „azok hovatartozandósága még jogszerűen el nem döntetett." Beszédét e szavakkal fejezte be: „Önrendelkezési jogunkat soha és semmiképpen föl nem adjuk, azt fenntartjuk, követeljük." Néhány hétre rá, július 4-én megtörtént a trianoni béke budapesti becikkelyezése, s ezt követően 1920. szeptember 24-én Szent-Ivány költségvetési beszédében leszögezte, hogy a ratifikálással a magyar kisebbség politikája egy új állomáshoz ért. Az új helyzetet elvi és gyakorlati szempontból mérlegeli. „Sohase fogjuk elismerni - úgymond hogy Csonka-Magyaror111