Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Győry Dezső - Nyugdíjas család

GYÖRY DEZSŐ NYUGDÍJAS CSALÁD A kertben a nagy diófagömb alatt állott a kékszegélyes asztal, rajta a szokott reggeli: vaj, méz, kenyér, kávé s a víz, gyerekkor már: emlék, s az iiveg, a kés, vajtartó és a kancsé gazdátlan szomorú ereklye, nem szedi össze sebesen a cselédkéz, ha nyári nyolcra a szomszédból átcseng a csengő s megkezdődik az iskola, ezüst botjával nem tűn el apám alakja már soha a gimnázium fala mögött — csak a diófa lett nagyobb. Tatáin így volt, aliogy kimondta: tíz év még s nyugdíjban leszek, addigra felnőnek a fák és felnő mind az öt gyerek, a gang fölé verandát húzunk s hátul építünk egy szobát, kis házikónk kifestjük újra, a két lány fehér lányszobát kap, — s valamelyikünk közbeszólt: és anyusnak úgye, iííozatunk akkor, édes, neki sok rózsát, tulipánt? — hát, persze hogy —• mosolyodott ránk s bólintott, hogy evésutánra öt kis gyerekszáj fújja el hálaadó kicsiny imában az első napi köszönést: , aki ételt s italt adott, annak neve legyen áldott, ámen. Csak a diófa lett nagyobb..., de koporsónak gyönge volt. Szétszóródott öt árva gyermek már egész máskép tervezünk muszájból visszagyülekezve: egyik a kosztot hozza össze, másiké a fa és a villany, a harmadiké a tejes, tartjuk, tartjuk a szüleházat, de cserepe már bankoké, de a fala már bankoké, a nyugdíj meg az Istené, ha majd valami lesz belőlünk, kifizetjük a bankokat, s visszahódítjuk falról-falra a házunkat, minden szobát, s ha tán fehér lesz a fejünk, még építünk is... Itt a tej! — s melléje a számlák: a fás, a szenes és a kamatok. Ne sírj anyám, már belekezdtünk, az első rosszon túlvagyunk, öt gyermek karja véd s a ház korhadt palánkján rés helyett tíz kar mered: miénk marad! hogy nyugdíj nincs, vagy épp csak annyi, hogy egy síron virág lehessen, vagy tán még arra sem elég, áddott aki kenyérre ad...