Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Vozári Dezső - Öreg vigéc a vonaton

VOZÁRI DEZSŐ ÖREG VIGÉC A VONATON Se hős, se pap, se gigolo, se burzsoá, se lázadó. Nem mosolyog és nem vidám, nem énekel, nem káromol. Nem érti ő a lelkeket, lángésznak nem nevezhető. Se kincsei, se birtoka, se vágyai már nincsenek. Csak ül és néz és megbocsájt, míg zúg a íorró gyorsvonat vagy egyszerű melódiát kattog a jó személyvonat: ma Poprád, holnap Nagymihály, holnapután Losonc a cél és várják már a Schwartz urak, a Kohn urak jövetelét. Nem cikáz égen, éteren, tengődik rőfön, méteren, hálószobája a hotel s dús asztala az étterem. A sínek fürgén futnak el a réteken, a dombokon. A fülke mélyén lebzsel ő, zsebében nincs egy millió, szívében nincs egy érzelem, agyában nincs egy gondolat. Az ablakok ragyognak és a napsütés tréfál vele. Folyókon át és hegyeken és völgyeken és berkeken telegráfdrót kíséri el s tán jószeílem vigyáz reá; vetések közt lohol szegény, ő nem vetett, ő nem arat. A hóvirág már elvirúlt, virít most majd az orgona, színekben dúskál a világ, nászt ülnek a cseresznyefák. De szeme vak, füle süket. Tintaceruzáját faragja. Se hős, se pap, se gigoló; nem kedvelik az úrinők, nem golfozik, nem kurizál, csak kergeti az életet. A levest és húst kergeti és kerget! a süteményt, kergeti nappal éjszakán, kergeti talpon vonaton. A kerék zakatol alant, azt zakatolja: enni jó, — és jönnek vészes víziók és asszonyok és gyermekek, ö futna még, de roskatag, a térde már-már megbicsaklik. Minden oldalán kofferek. A szellő leng, barátian simítva fáradt homlokát, a sárgát és a ráncosat. Ó Schwartz urak, ó Kohn urak, vegyétek meg a bánatát! 173