Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Sebesi Ernő - Elégia apám szerméről

SEBESI ERNŐ ELÉGIA APÁM SZEMÉRŐL Nincs perc, hogy ne meredne rám szeme, bár vak és tompa, De élesebben, mint a tör, úgy szúr mély bánatomba. Én Istennel nem pörölök, semmi kedvem a vádhoz, Ő tudja: kinek jár a Fény, mely áld és néha átkoz. Tán ördög volt, mint rossz cseléd, ki lámpását eltörte S titok Néki az égi Hold s a földi villanykörte. Két szemehéja tört cserép, hol fényvirág se hajthat, Mégis, mint Napon vézna mécs, úgy álmélkodom Rajtad. Ha csillag integetne rá, az rossz csillagja volna. Mert nincsen az a fény, ami szeméből ki nem folyna. A sorsra mégse lázadoz s közönybe akkor dermed, Ha rázuhan az éccaka. Ilyenkor vén, rossz gyermek. Ilyenkor szörnyű árnyakat sejt kilépni a porbul És álmodni se mer nagyon, hogy meg ne lepjék orvul. Most méreg minden muzsika rossz, lankadt idegére De régen — mondják — szívesen járt nótákra a vére. Már puszta sóhajomról is megösmer engem tüstént. S e sóhaj sosem illan el rongy, lengén foszló füstként. Elborulása harmatát: a sírást, hogyha rebben Még ezt se láthatja, szegény, csak kihűlt könnycseppekben.. A derű szelíd madara nagynéha rászáll mégis Ilyenkor arcán mosolya, hol alszik is, hol ég is, A lépte, persze, tétova, de hű botja, ha koppan Kitér Néki a gonosz is nagy, néma pardonokban. S ha néha testét megüti, hát felsír rá a pózna. Sokszor bizony a pózna is tán védőn rányújtózna. Csak egyetlenegy útja van s nincs mód, hogy eltévessze : Ha Istenének ima kell, bár az az Isten messze. Te messzi Isten, aki vagy az örök felhővégen. Lesz gondod rá, hogy holt szeme szűz égi fényben égjen, És nem bánom, ha büntetést fogsz ezért nékem adni, Csak tudjon ö: a zártszemü, nyílt szemmel feltámadni! 144