Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])
Petneházy Ferenc - Érkezés után
PETNEH ÄZY FERENC Mert nem illik, hogy szepegő vággyal önző istenek kegyét lesse mindhiába, az, aki tudja és bizton érzi, hogy a szíve kifoszthatatlan kincsesláda, Igézett vándorként indultam hát: de előbb — régi boldog barátságunk végett — fölszóltam hozzá: Bátorság, pajtás, meglásd én visszajövök és megváltlak téged. E lelkes ígéret hallatára Jézus kegyes mosollyal bocsátott el engem, mert lelkendező szívembe nézve látta, hogy én hiszek minden Ígéretemben. A Hernádtól még megpillantottam szivárgó testét fönt az alkonyati tűzben s hogy ne lássák nagy szomorúságom a kabátomra színes virágokat tűztem. így történt aztán, hogy amerre csak mentem, vándorló szívem sokan körülállták s meghervadt arcom, vidám virágom derengő félénk sejtelemmel megcsodálták. örvendezők és bánkódók ekkor tudták meg, hogy a szívük nyugtot sohse lelne, így világosult meg előttük és előttem is bújt életünk igaz értelme: Mert míg vágyad száz vágyat próbálgat a századiknál rájössz: föl nem oldoz ez sem; mert szívünk éppen azért lett szívvé, hogy örvendezve fájjon s fájva örvendezzen... Amikor csöndben továbbindultam békés mosoly ült már a szíveken s a tájon s visszatekintve rájuk boldogan tűrtem, hogy rozzant szívem helyettük is fájjon. Megbékült sorsuk boldog emlékét a hernádparti szél ma is arcomba fújja, itthon vagyok hát ismét, városom, im, visszajöttem, hogy majd elbúcsúzzam újra. 133
