Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Mikus Sándor elbeszélései - A szerződés

téren — sírósra görbül a hangja — abba a nagy hidegbe. Hát akarta azt az Isten? Pedig már nem volt olyan erős katonának se. Negyvennyolc éves vót. Oszt itt maradt a két gyerek. Egyedül az én nyakamon. — Akkor háború vót... — De nem mindenkinek. Soknak jobb vót, mint most, vagy akármikor. Neked is Lojzi. Nem mentél el katonának se, kiváltottad magad, pedig gyereked se vót. Az apósoddal megcsináltátok a járásbíróságon. Meg magának is — fordul Fekete Kocsó felé — amikor a németek rekviráltak, a maga lovát nem vitték el, de még egy fia tyúkot se. A' se hiába vót. Csak az én uramnak kellett ott veszni. Egy kicsit elhallgatott, két ujjal sután megtörülte a szemét, egy kicsit szipogott is. — Még azt is megmondom, hogy ez istentelenség, ahogy beszélnek. Nem a szövetkezetben van az istentelenség. Nem kellett itt senkinek se, hogy úgy legyen, mint akkor, hogy a pincében lakjunk, hogy nem tudjuk, mikor szakad ránk a ház. Elég vót abból. Meg azt se akarom, hogy Ernő az apja után menjen. Én tudom azt, hogy mi fáj. Ha má' nem is élek soká, de a fiam még él. Ő még jóformán nem is élt meg semmi jót. Azért is tettem neki kedvére mindig, hogy ha az apja nem él, hát neki legyen jó. Ügy is csináltam, ahogy mondta mindig. Most is„ ahogy írja, hogy édesanyám má' elég beteges, nem bírja azt a fődet, adjuk be a szövetkezetbe, hogy édesanyám is talál munkát a szövetkezetben, amivel nem öli magát, mert ha Ő leszerel, őneki nem kell föld, megél a szakmájából... Kitágult orrcimpákkal beszélt, úgy érezte, kiöntötte a lelkét s megmondta, ami régóta nyomja, hogy a háború óta milyen volt az élete, hogy sokszor úgy érezte a becsületességéért nagy árat fizetett, a sok kínlódásban, a gyerekeiért folytatott harcban valósággal elfogyott a teste s úgy érezte, hogy sokkal roszszabb volt neki, mint más anyának. S annyit ért el a becsületességével, hogy ilyen Vas Lojziék azt tudták róla, hogy egyedül ment a határba egy hamvassal lucernáért, tudták, hogy ő Vilma néni, aki sokat dolgozik. — ... Csinálja meg édesanyám a belépést. így írta. Régen is beszélt már erről. Én most már nem is bánom. Az én gyerekemnek biztosan jobbra fordul majd a sora. Nem kívánom se a lányomnak, se a menyemnek, hogy úgy törjék magukat a talion, mint én Töröknél, hogy hajnaltól estig szakadt rólam a víz a marokszedésben, hogy egy selyemruhába mehessek az uram elé. 42