Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Mikus Sándor elbeszélései - Két nagy temetés és az emberek

vánszorgott be a házba, de szemében ott volt a bizonyosság, hogy: tudja, miért van mindez. Három hónappal később megint hallottam ezeket az embereket, azt is, akinek majdnem mindenét elvitt a front által okozott tűz, meg azt is, akinek a lovait vitték el a németek. Kölcsönkért "meg ajándék lovakkal, orosz lovakkal hordták a havas szalmát a rakodóról, mi meg apámmal két kötélbe szalmát gyömöszöltünk. Ezek a napok boldog napok voltak, csak úgy csordult az emberek arcáról az öröm. Örültek az egymással való találkozásnak, számba vették magukat, egymást. Azt mondták apámnak: — Hidd el, hogy még egyszer nem élnénk át ezt. Kenyéren meg vízen is megleszek szívesen, csak tudjam végre azt, hogy egyenesbe jövünk. Elég volt már az eddigi életből, hogy ott süllyedjen el. Nem volt szokatlan ennek az embernek a szájából hallani ezeket a szavakat. Ha nem is mérte fel teljesen a történelmi fordulat nagyságát, ha nem is tudta a világ dolgaiban rendezni a kérdéseket, mindenesetre ítéletet mondott ki sajátmaguk sorsa felett a sokat törődött parasztember okfejtő gondolkodásával, aki már sehogy sem tudta megtalálni célját a kegyellen gazdasági törvényektől kormányozott paraszti élet tőkés viszonylatai között. Ahogy ő mondta: sehogy sem bírta elérni számítását. Ez a sirám a közelmúlt kirabolt parasztjának ajkáról tisztábban hangzik, mint a feudális rendszerű parasztságéról, aki időben is, kultúrában is távolabb van, de mindenképen egyet jelent; a falu évszázados keserűségét, elnyomottságát. Amikor hírül hozták az újságok Sztálin halálát, a tóduló emlékek között újra felkongtak bennem a szavak s úgy tűnt, mintha élő szóval mondta volna: „A paraszt meg hallgat, hallgat, közben ellátja kenyérrel a világot..." Pár nappal később, amikor láttam a nagy halott iránti tiszteletet, a gyász őszinte kifejezését, egyszerre felderengett bennem valami, amit csak úgy tudtam magyarázni magamnak, hogy a szlovákiai paraszt, a szlovákiai magyar paraszt is már rálépett az új útra, s ezen haladvamegérezte Sztálin halálában a veszteséget. Persze, ez sokkal több, mint ahogy azt egyszerű szavakkal ki lehet fejezni. A fél világ gyászba borult. Mindenki érezte, hogy Ő volt az, aki félévszázadon keresztül hordta a szívén a világot s végső szívdobbanásáig, keze utolsó mozdulatáig dolgozott az emberi társadalom üjjáteremtésén. Az emberek, akik csak néha veszik észre, hogy mennyire megváltoztak, hogy mennyire új világ 30