Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Szűcs Béla novellája - Régi világból új világba

SZŰCS BÉLA NOVELLÁJA RÉGI VILÁGBÓL ÚJ VILÁGBA Tegnap még estig sütött a nap, de ma reggelre a szél már mind lerázta a fákról a sárguló leveleket és elkergette a mező felé. A kis erdő felett rakásra gyűltek a felhő-rongyok... Ha igy megy, eső is lehet belőle. Juhász Andris oda-oda pislant s azt találgatja magában, hogy a felhők gyülnek-e hamarabb össze, vagy a föld fogy el, amit be kell vetni. Mert mégis csak jó lenne befejezni a vetést az Őszi esőzések előtt. Az igaz, hogy már nem sok van. Senki sem emlékszik a faluban arra, hogy valaha is ilyen hamar bevetettek volna, mint most a szövetkezet. Ez az utolsó darab, a Patak-szög is kész lesz estére — ha nem jön az eső. De az eső megjött már délre. Andris dühös volt, hogy alúl maradtak a versenyben. Turi Bandi a traktoron hátra sem nézett, mintha nem is érezné, hogy a sűrű eső átnedvesíti hátán a ruhát. Dacoltak az idővel. De mikor már annyira szakadt, hogy az útmenti akácost sem lehetett látni, Bandi hátraszólt: — Holnapra tán kitisztul ... befejezzük holnap. — Be! — hagyta rá Andris. A zuhogó esőben hazafelé indultak. Ügy is mindegy volt már, tenyérnyi száraz ruha sem volt rajtuk. * Anna ott állt a konyhaajtóban és a zuhogó esőcsíkokat bámulta. Tűz pattogott a gulyásleves alatt. Jókedve volt. Előre örült annak, hogy elmondja Andrisnak a gazdaságban elért nagyszerű eredményét. Biztosan megörül neki. Az öreg Bogár, az elnök megdicsérte érte. Mi tagadás jól esett a dicséret. Jó érzés tudni azt, hogy figyelemmel kisérik igyekezetét. Meg aztán Andris, a férje is láthatja, hogy nem ügyetlen a felesége. Méghogyha — ahogyan beszélik — brigádvezető lesz, akkor sem szégyelheti magát vele. Kint csapódott a kapu és nemsokára Andris állt csuromvizesen az ajtóban. Belépett, tarisznyáját a nyitott ajtó kilincsére akasztotta. — Ennyire eláztál .. . várjál, hozok szárazat — szólt Anna és már be is libbent az elülső szobába. 136