Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Veres János versei - Az ellenség utolsó mohikánjai

gondoltad-e, hogy vidám szemednek sugarát megméred Lomnic havában? Az üdülő felől kiáltás röppen ebédhez hív egy elvtárs hangja. Húsz üdülő dolgozó a körben futó úton a szálló felé indul. „Ma gulyás lesz ebédre", egyik mondja. Egy bronzarcú vasöntő néz, megáll, kemény szívében meleg hála remeg. A tiszta, éles levegő ragyog, hó porzik a sílécek nyomán. S fent aranyfényben mosdanak a hegyek. AZ ELLENSÉG UTOLSÓ MOHIKÁNJAI (Jampecek végnapjait várom.) Megáll és néz. Szemüveges. Fehér arca kényes és álmos. Vállán fényképezőgép lóg, drága amerikai gyártmány. A papája, — pocakos vén ember, — vette neki. Kockás nadrág feszül rajta és sárga, csíkos harisnya. Ápolt haján tíz kis hullám villódzik; s ott áll. Egy nőre vár. Festett hajú angyalra, ki lihegve jön a cukrászdából és vézna karjain ékszer ragyog. Kék, zöld s piros. Karikás szemén unalom ül. Talán autóba ülnek majd és elrobognak cél nélkül, dideregve, pénzszagúan, kölnisen, dölyfösen! Eltűnnek már. Csak a cigaretta füstje marad utánuk itten. Mi eddig figyeltük őket. Én s barátom, a földmunkás, aki most rámnéz mosolyogva, derűsen. Nagy fehér fogai szebben villognak,