Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

Búcsúzzunk szépen el ne sírj mert megszakad az ingem Nagyon szerettelek s most búcsúzkodunk mégis híven Hozzád és a szavak fel nem bontható sátorához Tudtuk hogy így van ez megmondta rég hát most ne átkozz Megmondta rég ledér belép a nyárvégi muskátli Fekete hőkemény szeretnélek még egyszer szánni Szeretnélek a sár mögött egyszer megölelni Mihaszna ír a köd lök a vonat messze kell menni Hát elkövetkezett könnyet keresek a menetben Én úgy szerettelek hogy senki téged soha szebben Egyre megy nem segít rajtunk se képzelet se óhaj Vonít a gyorsvonat s hogy csattog épp a Kacagó-dal Én úgy szerettelek miattad jártam a koromban Kicsapott képzelet bánom már hogy ily gyáva voltam Szeret vagy nem szeret csattog a képzelet a képben Az ám az ég veled eltűnsz te is az ősz bögyében Ahogy az illatok a könnyűvérű éjszakában Nem leszel egymagad csak a diófa áll magában Vége van elmehetsz elátkozlak még egyszer-egyszer A nyárnak vége van de magad elől nem menekszel Többé már itt a vég illatos köd ül a Dunára Vége az ég veled emlékezz néha majd a mára 42