Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

Japánban ordít a halál ujjong a sógor: édes komám fiad van Leselkedhetsz komisz halál mi születünk szaporodunk Készülődünk a csillagok felé szétszórni szép fajunk A mindenségben hasztalan szívod a vért szívünk alól Szaporodunk gyarapodunk bennünk a végtelen dalol Minket a csillagos világ nézett ki táplálékaként Fejünk fölött a csillagok körülöttünk a párna-ég Állok a tonnás nyári ég alatt Köröttem zúg osztódik az anyag Forr sistereg csattog a végtelen Lobog a táj döng a föld sír a lét A gyöngyvirágos este lázban ég Szülni készül vajúdik a jelen Ó micsoda fények száguldoznak az égbolt nyugtalan mezőin Ó micsoda ének csiklandozza ájuldozó feszülő dobhártyánkat Ó micsoda tények hívnak csalogatnak bennünket a csillagok felé Hogy irigylem én a csillagokat Nézd ott a Vénusz tündököl szűziessége habjaiban Amott Mars zeng harcindulót s páncélmezben vonul csatára A Nagymedve-társaság is nekivágott a végtelennek S az égi seregek fölött uralkodik a sarki csillag • Én a porszemnyi féreg Kóválygó fejjel gyámoltalanul keresem az utat A naprendszerek gyűrűs erdejében Ó végtelen világok csillagok Hogy vágyom én is köztetek lebegni A légritkult gázok és gőzök hullámaiban A húst maró vesébe vájó radioaktív sugarak vak orgiái közt 30