Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Sziklay Ferenc: Kassa

nem veszti el fejét az öngyilkosság gondolatáig, kispolgári miliőbe szorulva is megtalálja lelki egyensúlyát. Lassanlassan elülnek a nagy változás válságának tragikus hullámai s visszatér a nyugalom, a lemondás árán szerzett megbékültség, a sorsba való beletörődés. Mindenesetre vigasztaló jelenség a kassai magyar társadalom életében, hogy nem követi a lecsúszott családok példáját s az igényeinek megszorítását nem a kultúrigényekről való lemondáson kezdi. A szellemiség, a kultúrélet, a magyar szó megbecsülése, a magyar gondolat életben tartása, a Vesta oltár tüzének szitása a város magyar társadalmának legnagyobb gondja. Nincs fényes „megyebál", nincs hivalkodó zajos dinom-dánom, nem ragyognak észtvesztő toalettek és kifogástalan frakkok a fényesen világított dísztermekben, de a régi házak bolthajtásai alatt, mint a katakombákban, szürke munka-ruhákban szakadatlanúl folyik a lelkiéhséget kielégítő kultúrmunka. Nem lázadozunk a sors ellen, nem kergetünk délibábokat, nem keseredünk neki a semmi jóval nem biztató mának, élünk, dolgozunk, hogy „megfogyva bár, de törve nem" átadhassuk a fiainknak azt a magyar kul túrva gyónt, melyet apáinktól kaptunk. Csodálatos vagyon ez, mert minél többet merítünk belőle, annál jobban sokasodik, mennél többet iszunk belőle, annál jobban szomjazunk reá. 86