Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Sziklay Ferenc: Kassa

pontosan megállapítani. Talán avval közelithetjük meg legjobban a kérdést, ha tekintetbe vesszük egyrészt ujKassa társadalmi rétegeződését s a két, — nemzetiségileg meghatározott — vezető réteg, a csehszlovák többség és a magyar őslakosság egészen különböző felfogását a zeneművészet gyakorlásáról. A vidéki városokban az intenziv zenei életet a művészi fokot megközelitő dilettáns muzsikusok alakitották ki s a hivatásos zenészek egészitették ki az együttest oly hangszerekkel, melyeken az amatőrök nem játszanak. Ez az összedolgozás teljesen ki van zárva. Kassa csehszlovák és magyar társadalmi annyira külön-külön, zárt életet él, hogy még a klasszikus zene internacionális jellege sem tudja áthidalni köztük a szakadékokat s a hivatásos zenészek jóformán nem is ülhetnek össze amatőr muzsikusokkal, mert ezt tiltják a hivatásos zenészek szervezetének rendelkezései. Baj az is, hogy a kassai városi zeneiskola, — paedagógiai érdemeinek legteljesebb elismerése mellett is, — inkább szólistákat nevel s a zenei összjáték csak magának a zeneiskolának házi hangversenyein, mint az iskola belső életének bemutatása, kerül a közönség elé. így Kassa zenei élete majdnem kizárólag az üzleti alapon álló hangversenyrendezésre szorítkozik. Világnevek tulajdonosai látogatnak el ezen a réven a városba s a hangversenyek látogatottsága, anyagi és erkölcsi sikere bizonyitja, hogy Kassa magyar közönsége, — mert az állandó hangversenylátogatók 80—90%-ban magyarok, — még magával hozta a régi kassai zenekultúrából a komoly muzsika szeretetét. Magyar szempontból elszomorító jelenség, hogy magyarországi művészek, — ha valóban vi81