Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

a régi városhoz a legújabb lakosok, a csehek. Téved az, aki a cseheket még mindig a fordulat-utáni idők szemével nézi. A forradalmas idők elmúltak. A felvilágosodott, sőt atheista cseh tisztviselő, ha még ittmaradt, elzárkózik vagy abbahagyja a dolgot, semmiesetre sem próbálja megnyerni a környezetét. A harcias huszita típus, amelyet a szlovák autonomista katolikusok éveken át annyira támadtak, eltűnt már. A csehek zöme hozzásimult az ura!kodóan kialakuló nyárspolgári magatartáshoz s a világnézeti árfolyam szerint szabja véleményét is. Nemsokára velük is megesik majd, hogy úgy szólítják meg egymást Prágában, mint a lőcsei Greschik bácsi Pesten az egyik lőcseit, akit évtizedek óta nem látott. Most, hogy maga is felment a fiaihoz, hát csak találkozik vele az Andrássy úton. Ejnye, mondja magában, lőcsei volna ez az úr. Várjunk csak. S hirtelen eszébe jutott a kórház mellett húzódó lejtős ösvény, amelyen szánkázni szoktak a lőcsei gyerekek, jó zamatos szlovák neve van, nohát: Kacsurovec — kiáltja el magát a furfangos cipszer. S csakugyan az ismeretlen ismerős tüstént megfordult. Lőcsei volt s magasrangú tisztviselő. Hát így fog járni majd, mondom, a mostani lőcsei cseh is Prágában, annyira gyökeret vert már itten. Mohón veti le származása ruháját s ölti fel a divatos Bat'a-cipőt meg a cseh ruhagyárak olcsó öltönyét az új lőcsei polgár, amelyik a belvároson túl már évtizedek óta várt erre a nagy vasárnapi alkalomra. Lassan megvette az ékítményes házakat és édes kerteket, fiait már a középiskolába járatja, kezében van a középosztály eme szülészeti klinikája. Mondogatják ma Lőcsén, hogy nagyon falusiasodik. Ez az átmenet velejárója, mely csak most kezdődött 254