Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

názium nyílik Lőcsén. Az ellenreformáció természetesen vad kéjjel csap le az eretnek fészekre, mely egyébként is a magyar feudalizmus pártütő mozgalmaiban mindig úgy tartotta az egyensúlyt, hogy megmaradjon hűnek Euda és Bécs felé is, meg Erdély felé is, fő, hogy ne bántsák, hagyják békén dolgozni. De haj, nincs irgalom a Tátra alatt sem. Az irigy vidék, a katolikus úri kúriák, a szepeshelyi főpapok, a királyi üzenetek egyre szorongatják a lőcsei Lutherániát, hiába tartja fel az égnek a Bibliát meg a sárga privilégiumokat. Jön a megpróbáltatás. 1687-ben elveszik a protestánsok templomát, elveszik az iskolájukat is. Luther tántoríthatatlan hívei a városon kívül a fák alatt állva, esőben és hóban harsogták aztán, hogy „Erős vár a mi Istenünk" ... De hivatalba, vezető állásba attól kezdve már lutheránus nem került egészen a mult századig, azután is csak véletlenül. A reformáció és ellenreformáció viszálykodása közepette került Lőcsére a legtöbb szlovák. A protestánsok jó része később makacsul kivonult a megbéklyózott városból s helyébe jöttek a türelmes kívül-várók, a katolikus szlovákok. Nem véletlen, hogy az ellenreformáció főhadiszállása a késmárki úton fekvő Csütörtökhelyen jött létre. Ma is, ha megállasz ott, a pöttömnyi faluban, a gyönyörű Zápolya-kápolna mellett, s nézed a hatalmas és szinte üres minorita kolostort, mely a dombról farkasszemet néz a Lőcse felé kanyargó országúttal, eszedbe jut a két ellenfél. Az egyik, a városi, amelyik bezárta magát, a másik, amelyik szövetkezet a jobbágy-vidékkel s piros Máriás-zászlókkal ment Lőcse felé. Kétszer egymásután ég le a piacon lévő híres Breuer-nyomda, amelyben egy századon át készítették Magyarország protestánsainak a kancionálékat; 236