Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

lálható. A Szepes, Poprád, Hernád pedig magyar eredetű nevek mind. így áll a Szepesség, mikor Magyarországba betörnek a tatárok, 1241-ben aztán szétrebben a vidék első lakossága: a németek az Igló mellett lévő Menedékkőre futnak, a szlávok elrejtőznek a sűrű erdőségekbe. Csak a lándzsás gyepűőrzők maradnak a helyükön a megvédik a helyet és nevüket. A tatárjárás után a király megújítja a lándzsások utódainak jogait. A németek pedig körülnéznek s a dombokról, ahonnan később a fiatal Marko Károly, lőcsei fiú, festegette a Tátrát, mielőtt végkép magához húzta volna Róma, szóval e dombokról látták meg az alkalmas területet egy központi vár felépítésére, így jön létre Lőcse. Körülötte a Görgeyek és Berzeviczyek építik fel a falvakat, egyre északabbra nyomulva. Fekete Nagy a 13. és 14. századból 110 lándzsásnemes családfát közöl a Szepességből. Ezekhez csatlakoznak a királyi várbirtoktól független országos nemesek, akik egy ideig adót is fizetnek a királynak, továbbá az ú. n. aranyadók, mint a királyi földek bérlői. De már száz év múlva ők is beolvadnak a régi nemesség közé. A szászok 1245-től, ahogy Lőcsét felépítik, szaporítják jogaikat és aranyaikat, szorgalmasan és élelmesen, mint minden polgár Európában. Fogcsikorgatva nézett rájuk a falakon túlról a várában fázó földesúr. Mert Lőcséről, mint minden városból, szabad városi levegő áramlott a hűbéri mezők felé. S a király e szabad levegőt még állandóan pártfogolta, főleg, ha baja volt a főnemesekkel. A szászok pedig megkapták a királyi pátenseket: önkormányzatuk iratait. A 13-ik századból való szabadalmakat nagyszerűen betetőzte az 1370-ben kiadott szepesi szász jogkönyv. 233