Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szalatnai Rezső: Lőcse

A nagyszakállú, nehézléptű, komor szászok aztán századokra rendezkedtek be. Az egyik ucca mellé felépítették a másikat is. Esett faházak voltak ezek, földsánc és deszkapalánk védte csak eleinte, de amint kihangzik belőlük a munka egyre erősebb üteme, úgy gazdagszik és csinosodik a város. A kézművesek és kereskedők családjai az ország legfürgébb kereskedelmi politikáját csinálják. Most tűnik csak ki, hogy az ősök milyen jól választottak. A kassai út kacskaringója Lőcsén át vitt Késmárkra, ott szétvált kettőre. Az egyik út aztán a Szepesi Magurán át vitt Nowitarg felé, a másik Podolinon és Lublón ál Sandecbe. A szepesiek csatlakoztak a Kassáról elindult karavánhoz, teli szekereikkel aztán a krakkói Mária-templom mellett bekanyarodtak a szürke kőárkádok alá. Krakkó volt a kupeckedés középpontja, ott cseréltek árut, némi eszmét, temérdek templomi szobrot és erős italokat. A felsőmagyarországi városok adták az arany kelyheket, ezüstöt, rezet, fát és bort, jóféle magyar bort. Krakkóból pedig visszahozták helyébe a lengyel pálinkát, a gótikus szárnyasoltárokat, néha mestereikkel együtt, utóbb azonban már innen mentek a faragó mesterek és ötvösök a lengyelekhez. Mikor egyetemi hallgató-koromban nézegettem a krakkói templomokat, egyikből a másikba követtek a szepesi angyalok, mint régi ismerősöket üdvözöltem őket egy-egy új helyen. S a krakkói piac felett, a kongó kőkockás árkádok alatt ugyanaz a harangszó fogad, mintha Kassán nézelődöl az Orbán-torony mellett: a kassai Gál mester öntötte ezeket a harangokat. Lőcse így vált összekötővé a Kárpátok és Dunatáj között. S Lőcse és a szepesi táj magába szívta két vidék minden erejét és ízlését, a kőkockáktól a fából faragott Madonnák édes, szemérmesen 234