Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Darkó István: Losonc

nyelv és irodalom tanára volt, író, honvéd és műfordító, de „nagyobb irodalmi tervei egy haldokló álmai". Azonban a város lent a temetőhegy alatt a világháborúig növekedve élt, teli tüdővel lélegzett és a születés állandó mozgalmában járt-kelt. A pusztító oroszokat elfeledte és csak a bölcs Valichora János plébános, a bolgár cár barátja helyeselte félig tréfásan némely losonci naiv lelkek cselekedetét, akik a világháború kitörésekor virágokkal szórták be a temetőben nyugvó 49-es orosz herceg sírját, — aki egyszer már akkora bajt hozott a város nyakára, — hogy ha a marcona kozákok netalán mégegyszer eljutnának idáig, lássák, hogy a losonciak nem felejtették el a régi kemény leckét. II. A világháború végső napjai és az államfordulat tele végletes meglepetéseket tartogattak a város számára, jóllehet a vesztett háborút követő események csak élete felületén gyűrüződtek és apró társadalmi lázjelenségekkel jelentkeztek. Az ipari termelés és a kereskedelmi forgalom 1918-ban Losoncon is bizakodva készülődött, hogy üzemeit a békés termelés sineire átállítsa. A törzslakó munkásság hazaözönlött, napok alatt benépesítette Kisfalú, Apátfalva, Tugár munkásházait és a gyári munkáskolóniákat. A fegyverszünet után pár héttel, az első békekarácsony meghozta a híreket is, hogy a losonci gyáraknak sikerült felvenniök a régi nemzetközi kapcsolatokat. A kis gyáripari centrum előtt felszivárványlott a remény, hogy békés életét ott folytathatja, ahol négy év előtt abbahagyta s megint a világpiac széles és tágas lá196