Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

urai örülnek, ha ez a rebellis faj eltűnik a föld színéről. Károlyi Sándor és Pálffy János, törzsökös magyar nem­zetség sarjadékai, amikor az eperjesi protestánsok sorsa felett intézkednek, nem törődnek azzal, hogy ezek között magyarok is vannak. Tudjuk, hogy Károlyi Sándor a régi magyar lakosság megkisebbítésével uradalmaiba idegene­ket telepít le. De ezt teszi országszerte a többi aulikus fő­úr és elsősorban maga az államhatalom. Elképzelhetetlen a barokk fénykorában, hogy magya­rok, akiket rendi és vallásfelekezeti szempontok választa­nak el egymástól, egyesüljenek magyarságuk megmentése érdekében. Amint Károlyi és Pálffy, úgy maguk az eper­jesi magyarok sem gondolnak erre. A felekezeti gyűlölkö­dés elválasztja őket egymástól. Egy új európai eszmei áramlatnak kellett jönnie, hogy a rendi, felekezeti érde­kek és ellentétek leküzdésével megszülethetett a nemzeti szolidaritás magasztos gondolata Széchényi Istvánban és hozzá méltó kortársaiban. A felvilágosodással párosult nemzeti eszme eljut mihozzánk is és a lehetetlent, a pusz­tulásnak induló magyarság életrekeltését majd összefogá­sát a 19. század folyamán lehetővé teszi Eperjesen is. A nemzeti gondolat Eperjesen legelőször az ifjúság kö­rében talált lelkes hívekre. A kollégium a 19. század első évtizedeiben ismét hatalmas fellendülésen megy keresztül. A jogot a teologia mellett abban ismét tanítják. Nem csoda tehát, ha az ország minden részéből felkeresik és pedig nemzetiségi különbség nélkül. A magyar ifjúság már igen korán erős nemzeti érzésével tűnik ki. Kossuth Lajos, aki az 1816—17, 1817—18 és 1818—19. években joghallgató Eperjesen, fiatalkori visszaemlékezéseiben Eperjesről így ír: „Ott virradott lelkemben azoknak az elveknek világos­173

Next

/
Thumbnails
Contents