Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

szerűsége átéli a napoleoni időket is és mint biedermeier (empire) csaknem a 20. századig érezteti hatását polgári társadalmunkra és ez társaséletünknek sajátos színt, vonzó kedvességet kölcsönöz. Eperjes karakterének megváltozásában igen feltűnő momentum: a magyar nyelv háttérbeszorulása. Eleinte még a jezsuiták prédikálnak magyar nyelven, később ezt teljesen beszüntetik. A rend megszűnése évében öt jezsuita hitszónok működik. Ezek közül kettő német, három szlovák. Az evangélikus iskola tantervében még ott szerepel az anyanyelv kötelező tanítása, a magyar névszerint is megvan említve és amikor II. József meglátogatja 1770ben a kollégiumot, s megkérdezi, mit tanulnak itt? ezt a feleletet kapja: mivel három nemzetiség van együtt, az ezen országban szükséges nyelveket. A század végén azonban ezek közül a magyar nyelv eltűnik. A céhek csak német, szlovák vagy latin nyelven vezetik jegyzőkönyveiket. A hatóságok, iskolák nyelve a latin. A műveltek társalgási nyelve a német vagy a latin. Soha, mióta Eperjes megvan, nem volt itt ilyen mostoha sorsa a magyar nyelvnek. Ez lehet aztán a magyarázata annak, hogy a 19. század végén az átlagműveltségű embernek még emlékezetéből is kiveszett, hogy valaha Eperjesnek volt tőzsgyökeres magyar lakossága. Ez a korszak, a magyarságnak ez az elhanyatlása külön tanulmányt igényel. Kazinczy Ferenc, aki az eperjesi kerületi táblánál volt törvénygyakorlaton (1781) még ezt írja: „Eperjest az is nevezetessé teszi, hogy itt négy nyelv van divatban. Az igazság emberei, a papság, a tanítók és tanulók mindig deákul beszélnek, az uraságok magyarul, a polgárság németül és tótul mindeaki." Pulszky Ferenc a 19. század elején ezt írja: „Még a 171