Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

EPERJES A BAROKK-ROKOKÓNAK, A XIX. SZÁZAD URALKODÓ ESZMÉINEK HATÁSA ALATT ÉS AZ ÁLLAMFORDULAT UTÁN. A szatmári béke után (1711.) örökre vége van a kuruc világnak. II. Rákóczi Ferenc, a legönzetlenebb magyar, számkivetésben hal meg török földön, ott hol édesanyja Zrinyi Ilona és mostohaapja Thököly Imre. A kétségbeesésnek odadobott ország letargikus állapotba esik és a majtényi fegyverletétel után a nemzet lázadásra mindig kész tettereje összetört. Uj világ kezdődik ezután. A nyomorban, kínban vergődő, reményevesztett népnek segítségére jön, abba lelket önt a barokk. A tekintély korszaka ez, amikor a hivő tömegek engedelmeskednek vezetőiknek, akikben föltétlen megbíznak és irányításukat hivő alázattal fogadják. Eljövetelét eddig gátolta a csaknem folyton tartó török háború és az alkotmányért, vallásszabadságért folyó harc, amelynek hősei Bocskay, Bethlen, Thököly és a Rákócziak. A nemzet gigászi erőkifejtése eredményre nem vezet. Lényegében nálunk a barokk nem egyéb, mint az ellenreformációban diadalmaskodó katholikus világszemlélet szétáradása az emberi szellem minden terére. A barokknak kétségkívül megvolt a fegyelmező és társadalmi összetartó ereje. Míg a reformáció és a renaissance századait — akárcsak a 19. századot — jellemzi az egyéniség szabad szárnyalása, szembenézés a világgal és annak titkaival, addig a barokk, akárcsak a középkor világa vagy a 20-ik század most jelentkező kollektiv szelleme tömegeket fékező megrendszabályozásával tűnik ki. Az emberiség fejlődésének történetét objektív szemmel 165