Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az ingóságok menekítése

táshoz azonban én nem rendelhettem vagont. De ez is megoldódott. Levelet írtam egy unokatestvéremnek, Bajo Árpádnak. Ő a mi falunkhoz nem messzire lakik, Gice faluban, csak éppen a hegyen kell átmenni. Jó rokoni kapcsolatot tartottunk egymással. Ő megúszta az elhurcolást. Megírtam neki, hogy fontos dologban lenne rá szükségem, jöjjön el Protivínbe. A levél elküldése után az ötödik napon megérkezett. Az állomáson rendelt egy vagont az ő nevére. Szabályosan kiállították a fuvarlevelet, a dijat befizette, s ezzel a dolog rendben volt. Árpád felült egy gyorsvonatra és hazautazott. Mi lesz holnap? Egész nap nyugtalan voltam. Alig tudtam a munkámra figyelni. Este megmondtam Kalafának, hogy hajnalban lesz a szállítás. Rendben van, akkor ő azon az éjszaka nem alszik otthon, legyen alibije, nehogy ráfogja a hatóság, ő segíti a magyarok szökését. Kezet fogtunk és azután a dolgot rábízta Sándorra. Nem feküdtem le. Féltem, hogy elalszom. Egyébként se jött volna álom a szememre. A közeli templom órájának a kongását hallgattam. Amikor éjfél után elütötte a kettőt, elindultam. Még fél három sem volt, ott álltam Kalafa háza előtt. Gergely Sándorral abban állapodtunk meg, hogy három órakor nyitja ki a kaput. Addig még volt egy fél óra. Nem akartam ott álldogálni. Néztem a kaput. Nagyon magas, de megmászható. 92